Hamarosan itt az Osztrák Nagydíj, melyben ezúttal a Le Mans világa lesz a Legendák Parádéjának a témája. Július 7-9 között immáron ez a negyedik alkalom lesz, hogy visszatért Ausztriába a Forma-1 a Red Bull Ringre, melynek már klasszikus eleme, hogy régi autók vonulnak fel, egykori versenyzőikkel a volánnál, versenyt imitálva.

Nemzetközileg ismert motorsport hősök, és a Le Mans királyai terelgetik majd a múlt elképesztő versenyautóit, amelyekről nyilván minden autósport fanatikusban szép emléket ébreszt majd. 2017-ben Jean Alesi, Gerhard Berger, Tom Kristensen, Helmut Marko, Hans-Joachim Stuck, Dieter Quester és Mark Webber lesznek azok, akik a kilenc csodálatos és egyben brutális egykoron Le Mansban szerepelt autót hajthatják.

A 24 órás verseny Le Mansból, a Monacói Nagydíj és az Indy 500 mellett egyike a motorsport “grand slam”-jeinek. Ezidáig csak egyetlen versenyzőnek sikerült megnyernie ezen három versenyt, a brit világbajnok Graham Hillnek.

Az idei legendák parádéja az Osztrák Nagydíj betétprogramjaként pedig pontosan Le Mans hangulatát szeretné megidézni. Majdnem 50 év legendás autót terelik össze erre a hétvégére. Lesz 12 hengeres BMW, ami 580 lóerős, Porsche 917K, Porsche 936, illetve a 962c. A Ferrari 512S és a Bentley Speed 8 mellett a legutolsó generáció is bemutatkozik majd, mivel itt lesz az Audi R18-as is V6-os motorral, és több mint 500 lóerővel a fedélzetén.

A Porsche 917K-val annak idején 1971-ben Helmut Marko nyert, de most nincs olyan állapotban, hogy az vezethető legyen, ennek ellenére a Fan Zoneban létható lesz. A Red Bull Racing tanácsadója ennek ellenére ráléphet majd a gázpedálra, egy 1970-es modellel, amelyik szintén 12 hengeres, és 580 lóerős, radikális aero megoldásokkal idevarázsolja a 70-es évek elejének a hangulatát majd. Marko 1971-ben Le Mansban a 24 órából 14-et töltött a volánnál, és a verseny alatt négy kilót leadott. Így emlékezett vissza: “Ez egy álomautó volt, amikor minden működött rajta. Nagyon érzékeny volt a szélre. Mindig néztem a pálya szélén a zászlókat, és az egyenesekben úgy módosítottam a vezetési stílusomon. A verseny után a telefont nem bírtam felemelni, mivel a bal kezem görcsbe rándult a váltó miatt. A bal lábam kihólyagosodott a forró pedál miatt, de elmondhatatlan érzés volt Le Mansban nyerni, és újabb 12 órányit ünnepeltünk utána.”

2015-ben a WEC bajnoka lett az ausztrál Mark Webber, aki idén a Red Bull Ringen a Porsche 919 Hybridet vezetheti majd. Ő is lelkes: “Le Manst senkinek sem kell bemutatni. Egyike a világ legjobb versenyeinek, egy szenzációs 24 órás teszt embernek és gépnek. Számomra az év egyik fénypontja az, hogy vezethetem ezt a különleges autót a Legendák Parádéján, ami remek emlékeket idéz fel majd bennem.”

1999-ben a BMW V12 LMR projekt mögött a jelenlegi DTM vezér Gerhard Berger állt, és akkor ő irányította azt a csapatot. Neki is szép emlékei vannak Le Mansból: “Miután váltottam autóversenyzésről a menedzselés felé, Le Mans volt az első projektem, vezető pozícióban. Ez a győzelem mindig is különleges volt az életemben. Azóta mindig izgatottá válok, ha látom az autót valahol, és ennek az az oka, hogy nagyon komoly eredmény nyerni Le Mansban, és jó az autó megjelenése is. Mindig is akartam vezetni ezt az autót egy napon, és ezt az álmomat most megvalósíthatom a Legendák Parádéján!”

Nagyon várja Hans-Joachim Stuck is, hogy újra az egykori győztes autójába ülhessen, 1987-ből: “Idén a Legendák Parádéja újra egy kiemelkedő eseménye lesz a Red Bull Ringnek. A 24 órás verseny Le Mansban egyike a világ három legjelentősebb versenyeinek, így azt megnyerni mindig különleges érzés. Alig várom, hogy beülhessek újra a győztes autómba, és megtehessek vele pár kört!”

A dán Tom Kristensen is abban a megtiszteltetésben részesül, hogy az eredeti WEC győztes autójába ülhet újra, amivel megnyerte 2016-ban a bahreini versenyt: “Le Mansnak karaktere van, minden motorsport rajongónak felmegy a pulzusa tőle. Éjjel és nappal. Esőben és hőségben. Mindez hihetetlen sebesség mellett. Ez az igazi otthona a hosszútávú versenyzésnek. Azért is szeretem ennyire, mert ide kilátogatnak a legelhivatottabb rajongók, elmondhatatlan a hangulat, tradíciója és történelme van. Rengeteg csapat, versenyző és autó, akik itt már történelmet írtak, és legendákká váltak. Az a titka a győzelemnek a világ legnehezebb hosszútávú versenyének amit ember és gép egyszerre teljesít, hogy a csapatmunka tökéletes legyen, és hogy mindenki elhivatott és koncentrált legyen a maga dolgában. Ez az egyetlen helyes út, ami átsegít a kihívásokon, ami elé állít a motorsport ezen műfaja. Le Mans a legkülönlegesebb. Nagyon várom, hogy csatlakozzak a Legendák Parádéjához remek, ikonikus autókhoz és versenyzőkhöz, akik egykoron a legnagyobb versenyen indultak. Elég öreg vagyok, mert mentem még az Österreich Ringen, majd az A1 Ringen, most pedig már a Red Bull Ring néven látogathatok majd erre a gyönyörű pályára az Osztrák Nagydíj keretén belül.”

LEGENDS PARADE 2017 – VERSENYZŐK ÉS VERSENYAUTÓIK:
Jean Alesi (FRA / Ferrari 512S, 1969)
Gerhard Berger (AUT / BMW V12 LMR, 1999)
Neel Jani (CH / Porsche 936, 1981)
Tom Kristensen (DEN / Audi R18 612, 2016)
Helmut Marko (AUT / Porsche 917K, 1970)
Dieter Quester (AUT / BMW 3,0 CSL, 1973)
Guy Smith (GBR / Bentley Speed 8, 2003)
Hans-Joachim Stuck (GER / Porsche 962c, 1986/1987)
Mark Webber (AUS / Porsche 919 Hybrid, 2017)
Porsche 917K, 1971-ből (kiállítva az F1 Fan Zoneban)

Előző cikkJackie Chan Oscar-díjhoz hasonlítja csapata sikerét
Következő cikkErre vártunk: videón Kubica körözgetése Valenciából!