Steffi Halm elismerte, hogy változtatni fog a hozzáállásán, és inkább a megbízhatóság lesz a kulcs és fő fókusz nála a második évében a Team Swabentruck csapatnál. Az IVECO-t hajtó hölgy tavaly hatodik lett a kamion Európa-bajnokságon, miután év elején a Reinert Racing MAN-jéből átült a mostani járművébe. Voltak erős versenyei, és két győzelme is, de Halm önmaga elvárásaival szemben is alul teljesített, hiszen 2017-ben háromszor tudott nyerni, és az összetettben is az év végén negyedik lett.

A téli szünet alatt Halm kereste mindennek a lelki okait, és erősebbé akar válni 2019-ben, mert tudja, hogy a csomagból többet is ki lehet még hozni:

“Tavaly hatodikak lettünk. Ez volt a Team Schwabentruck legjobb eredménye, mióta elindultak a FIA ETRC-ben. A cég mégis az, hogy még keményebben nyomjuk, nagyobb megbízhatóság mellett, hogy többször láthassanak minket az élen. Tavaly sok balesetben volt részünk, általában az első futamokon, amiért aztán a második versenyt a végéről kellett megkezdenünk, így az aznapi munkánk el is úszott. Ki kell maradnunk a balhékból, mert akkor van esélyünk sokkal jobb helyen végezni a bajnokságban, mint a hatodik hely.”

Az időmérő edzéshez való hozzáállásán is változtatnia kell, erről így nyilatkozott:

“A legtöbbször az volt a gond, hogy egész egyszerűen nem voltunk kellően gyorsak az időmérő edzéseken. Megakadtam olyan dolgokkal, amiket nem teljesen értettem. Megpróbáltam ezeket megérteni, és azt hiszem túlzottan rágörcsöltem a hibákra, ahelyett, hogy vezettem volna. Ha mérleget kell vonnom a tavalyi szezonról, akkor jól kezdődött, de csak egyre rosszabb lett. Néha csak balszerencsénk volt, de mindenkit érhet pech. Nem csak arról szól a dolog, hogy ne legyenek baleseteid, és legyél folyamatosan gyors az időmérőn, és kerüld a hibákat. Néha nem tudtam összerakni egy jó kört, de ennek az oka csak az volt, hogy nem a megfelelő dologra koncentráltam. Idén a szezon előtt ezt mondom magamnak: Oké, elég jó vagyok, a kamion is elég jó, és harcoljunk meg azért, amire képesek vagyunk azzal, amink van. Sokkal egyenletesebben kell teljesítenem ebben az évben, de ha folyamatosan a top ötben leszek, akkor bármiért tudok majd harcolni, hiszen nagyjából ennyien vagyunk harcban a győzelemért, ehhez viszont következetesség kell.”

Steffi naptárját megtöltötték rendesen promóciós eseményekkel, de Halmnak sikerült újra visszatalálnia a gyökereihez. Ez pedig nagyon is távol áll a versenypályáktól:
“A kézilabdával komolyabban nagyjából tíz éve próbálkoztam meg. Abba is hagytam mindezt 10 éve, de jó volt, hogy újra azok a lányok vettek körül, akik régen is, a csapatból. Mókás volt, és ez az, amit csinálok, ha akad egy kis szabadidőm. Az autósport miatt hagytam abba a kézilabdát. Kezdetben profi szinten akartam űzni a kézilabdázást, de végül a motorsportok mellett döntöttem és arra koncentráltam. Öt évesen kezdtem egyébként a kézilabdázást, az autósportba kilenc vagy tíz évesen kóstoltam bele. Nehéz döntést kellett hoznom, mert nem akartam mindezt a szüleimre bízni. Ők válaszút elé állítottak, hogy kézilabda, vagy motorsport. Még speciális iskolába is jártam emiatt végül. Még mindig képes vagyok kézilabdázni, de amikor profi szinten űzöd, akkor az nem annyira mókás, mert nyerni akarsz és jobbá válni, és már 12 évesen keményen edzel. Ma már azt gondolom, hogy jól döntöttem, nagyon kényelmesen érzem magamat abban, amit csinálok. Mindkét sportot szeretem, de 34 éves vagyok, és örülök neki, hogy versenyezhetek. Úgy vélem, hogy a kamionversenyzés csak egyre jobb lesz, és a célom az, hogy Európa-bajnok legyek. Nem tudom megmondani azt, hogy ennek mikor lesz itt az ideje, de harcolni fogok érte!”

Halm a 2019-es szezon előtti csapat szintű felkészülésükről ennyit mondott:

“Gyakorlatilag már az utolsó verseny után elkezdtünk az idei szezonnal foglalkozni. A kamiont teljesen újjáépítették, mindent leellenőriztünk. Svájcban dolgoztak a motoron, és a jármű többé-kevésbé már összeállt. Április elején lesz egy bejáratás, hogy megnézzük, hogy minden működik-e. Elmegyünk Ulmba az IVECO tesztpályájára, így lesz alkalmunk tesztelni még a hivatalos szezon előtti teszt előtt is, ami majd Autodrom Mostban lesz. Ennyi elég is lesz remélem. Fontos mindent leellenőrizni, mielőtt egy rendes versenypályára megyünk. Bármi megtörténhet, a legapróbb hiba is Mostban már sok pályán töltött időtől foszthat meg minket, így ezen dolgozunk, mielőtt odamegyünk.”