A WTCC hungaroringi hétvége végén a Zengő Motorsport alapítójával és vezetőjével Zengő Zoltánnal beszélgettünk a hazai pályáról, az eddigi eredményekről, a célokról és a pilótákról.

Elég eredményes hétvégén van túl a csapat, mind az ETCC-ben, mind a WTCC-ben, hogyan értékeled a hazai futamokat?

Nagyon boldog vagyok, mert mindig a Hungaroring közönsége elé egy kicsit nagy súllyal jövünk, nagyobb a nyomás rajtunk, hogy az autó működni fog-e, nagyok az elvárások felénk. Tudjuk, hogy nagy Dani autója a WTCC-ben nem alkalmas arra, hogy száraz körülmények között nagy teljesítményre legyen képes a motorerő miatt. Azt tudtam, hogy az ETCC-s versenyzőink nagyon nagy potenciállal rendelkeznek, ahhoz, hogy futamot nyerhessenek. Egy jó rajt hiányzott most ehhez. Természetesen nem vagyok elkeseredve, mert Szabó Zsolti és Nagy Norbi bebizonyította, hogy mennyire tehetséges fiatalok, hiszen az első futamon Zsolti egy rossz rajt után is vissza küzdötte magát a második helyre, és támadta is az első pozíciót, míg Norbi kényelmes pozícióban követte őket a harmadik helyen. A második futamon is egy nagyon izgalmas versenyt láthattunk, de Zsolti számára nagyon szerencsétlenül alakult a verseny, mert Fulinnal összeakadtak és egy elég csúnyát esett az ötös kanyarban. Norbi váltógondokkal küszködött a második versenyen, emiatt nem tudott elrajtolni, visszaesett az utolsó helyre és onnan feljött a dobogóra. Aki esetleg kételkedett abban, hogy ezek a srácok nem tehetségesek, azok most láthatták, hogy nagyon higgadt fejjel, lépésről-lépésre követték azon utasításokat, amiket kaptak. Nagyon örülök annak, hogy Norbi ezután a hétvége után feljött a harmadik helyre a bajnokságban. Zsolti megmutatta, hogy mire képes. Olyan helyeken előzött, ahol senki se gondolná, hogy lehet. Elég komolyan letette a névjegyét a magyar közönség előtt. Ami még boldogabba tesz, az az, hogy van egy lány is a csapatunkban, György Anett személyében. Az első futamon nagyon elóvatoskodta a versenyzést, nem akarta, hogy bármi baj történjen. A második futamon viszont már megmutatta a srácoknak, hogy ő nem csak egy csinos csaj, hanem egy vérbeli autóversenyző is, és igenis tekintélyt akar magának szerezni. Sikerült kettő másodpercet javítania, tehát igenis van tehetsége, ahhoz amit csinál és nagyon jó volt látni, hogy a kis karmait kiengedte. Auréliennek meg külön örülök, hogy szerzett pontot, ugyanis ő nehéz helyzetben van, hiszen egy forma autóból átülni egy túra autóba és az ott megtanult szokásokat átültetni a túra autózásba az egy nehéz feladat. Ez most még egyelőre neki nem sikerül. Sajnálatos módon azt látom rajta, hogy küzd az autóval, ennek ellenére jó eredmény, hogy pontot tudott szerezni és tizedik lett az első versenyen.

Panis beilleszkedése az új csapatba könnyedén ment vagy voltak kisebb nehézségek?

Egyáltalán nem voltak nehézségek. Ő egy nyitott srác, a csapat nagy szeretettel fogadta. Gyári mérnököt kapott, ők ragaszkodtak a JAS-os mérnökhöz, az autója elméletileg 2017-es fejlesztésű. Az a szerviz csapat, aki korábban Michelisz Norbinak dolgozott, az eléggé felkészült, hogy egy Aurélien Panisszal dolgozzon együtt. Nem gondolom, hogy neki bármi problémája lett volna. Én azt látom, hogy jól érzi magát. Kedvelik, szeretik őt, tehát a hangulattal nincs gond. Neki az a frusztráló, hogy sokkal egyszerűbbnek gondolta a túra autózást, de még nem jönnek azok az eredmények, amiket ő magának megálmodott.

Hogy láttad Dani és Aurélien „incidensét” a második futamon?

Szerintem nem volt incidens, nyilván Aurélien lecsúszott az ívről, Dani meg megpróbálta ezt kihasználni, de Aurélien vissza zárt, mert megpróbálta védeni ezt a pozíciót. Nyilván neki is van egója, ahogy mindenkinek. Mindnyájan ugyanezt csináltuk volna abban a helyzetben, a Dani meg, hogy ebből ne legyen probléma, nehogy összeütközzenek, nagyon ügyesen és higgadtan visszafékezte magát. Több pozíciót vesztett emiatt Dani szerintem, így kellett cselekednie és jól döntött.

Áttérve egy másik kategóriára. Mikorra várható, hogy elkészülnek a KIA-ák a TCR-ben?

Most megint bérelnünk kellett egy autót a Zele Racingtől, hiszen nem lettek kész a KIA-ák, de remélem, hogy egy hónapon belül már elkészülnek. Üzemanyagtank nem jött meg időben, ez egyébként az FIA szabályváltozásainak köszönhető. Hiszen az üzemanyagtank gyártók olyan szinten túl lettek terhelve, hogy az csúsznak a tankok elkészítésével, amit egyébként már az FIA is felismert és ezen lazítottak egy kicsit. 2018-tól tették kötelezővé azt, amit egyébként már 2017-től. Anett pont ezért nem tudott indulni a monzai versenyen, mert ugyanez az üzemanyag anomália, tudunk vinni, nem tudunk vinni, a Seatnak van raktáron, nincs raktáron. Nem volt raktáron, nem tudtuk ezt megoldani, de remélem egy hónapon belül, minden kész lesz és tudunk tesztelni.

Egy vagy két autó lesz?

Mi egy autót szeretnénk, ha megkapnánk a második autót egy úgynevezett üzleti modellként üzemeltetnénk. Ami azt jelenti, hogy olyan pilótákat várunk, akik pénzért beülnek és a szakmai tudásunkat kamatoztathatja egy jó autóban.

Figyelemmel követed-e Michelisz Norbi csapatvezetői pályafutását?

Egyáltalán nem figyelem, mert ez nem az én feladatom. Egy nagyon jó iskolát jártak ki, amit úgy hívnak, hogy Zengő iskola. Tíz éven keresztül voltak mellettem, minden kis apróbb praktikát elleshettek és megtanulhattak. Nem célom és feladatom az ő működésüket figyelni, de nagyon sok sikert kívánok nekik. Nagyon tehetséges pilótáik vannak Tassi Attila és Roberto Colciago személyében. Én nagyon szeretném nekik azt kívánni, hogy olyan sikereket érjenek el, mint mi. Michelisz Norbi egy nagyon okos srác, aki nem csak értelmes, hanem gazdasági iskolákat végzett el és olyan emberek veszik körül, akikkel közösen csinálják, gondolok itt Bári Dávidra és Bári Gergőre, akikkel minden döntést közösen hozhatnak meg.

Milyen eredményekkel lennél elégedett a szezon végén, mind az ETCC-ben, mind a WTCC-ben?

Az ETCC-t szeretnénk megnyerni, örülnénk, ha a Nagy Norbi megnyerné. Viszont se a Norbi se én nem gondoltuk, hogy a Zsolti ilyen gyorsan felnő a feladathoz, komoly ellenféllé vált. Innentől kezdve nála az az elvárható, hogy minden versenyen pontot szerezzen, és nem keveset, hanem sokat. Nagy Danit próbálom ösztönözni arra, hogy azokat a lehetőségeket élje meg pozitívan, amik esetleg felkínálkoznak, mondjuk egy esős versenyen. Szeretném azért, ha valahol feltudna állni a privát értékelésben a dobogóra, vagy pontokat tudna szerezni, ez mindenképp nagyon nagy teljesítmény lenne. Auréliennek meg komolyan el kell gondolkoznia azon, hogy szeretné-e ezt folytatni, mert látom rajta, hogy nem élvezi. Vagyis szívesen élvezné, de minden egyes versenyről úgy jön le, hogy csalódott és nem lennék meglepve, ha előbb vagy utóbb azt mondaná, hogy ezt nem szeretné így csinálni, mert nem érzi azt a potenciált magában vagy az autóban. Nyilván a csapatra fogná, hogy milyen bénák vagyunk, de remélem, hogy tudja majd kritikus szemmel visszanézni a futamait. Remélem belátja, hogy ez a vezetési stílus, amit képvisel, az talán túl durva még ehhez az autóhoz, amit nem tud se a gumi se az autó lekövetni. Ha jobban megnézzük, hogy 4-5 körig, amíg a gumik tudják tartani azt az üzemi hőmérsékletet, addig pariban tud lenni akár a Michigamival is. Abban a pillanatban mihelyst el kezdi erőltetni, majdnem másfél-két másodperccel lassabb lesz saját magához képest körönként. Ez semmi másra nem vezethető vissza, nem elfelejtett vezetni, hanem az autót olyan túlhevített állapotba hozza, amit a gumik nem tudnak tapadásként az aszfaltra átvinni, tehát túlkormányzottá válik Ez óriási problémát okoz. Innentől kezdve minél jobban erőltetné, annál jobban melegíti, minél jobban melegíti annál jobban nincs tapadás és ez már egy folyamatnak a vége, amikor már idegesen vezetsz, már nem tudod lehűteni a gumikat és már nem tudsz figyelni, mert a mögötted lévő lassabb pilóták is beérnek és elkezdenek támadni és a szituáció egyszerűen bedarálja az akaratodat és koncentrációdat. Mindenki szűken fordítja az autót, csak ő próbálja meg nagy tempóval befordítani az autót, ami miatt lecsúszik az ívről. Teljesen másképp használja az autót, mint mondjuk a Coronel.

Előző cikkGyerekkori képeken Max Verstappen
Következő cikkEgyütt ünnepelt a Renault és a Star Wars