A Racing Point még mindig érzi a csapat tulajdonos váltás előtti, force indiás problémáit.

A Force India ellen tavaly csődeljárás indult, végül Lawrence Stroll és konzorciuma vásárolta meg a csapatot, ezzel megmentve azt. Átnevezték Racing Pointra, Sergio Perez csapattársa pedig Lance Stroll lett.

A korábbi problémák hatását azonban még most is érezni.

“A középmezőny hihetetlenül szoros.” – mondja a csapat technikai igazgatója, Andrew Green a Motorsport.comnak. “Nagyon kicsi a határ a mezőny vége és a többiek között.”

“Az autónak volt egy kis egyensúly gondja a szezon elején, és úgy vélem, hogy ez még annak a hagyatéka, hogy tavaly hol végeztünk, hol tartottunk cégként, pozíció tekintetében.”

“Sok változás áll előttünk a következő versenyek során és az után, a szünet után. Utána a versenyeinken kell tovább fejlődnünk, ami nehéz. Nagyon nehéz. Sok dolgunk van, de nagyon reménykeltő a hangulat a csapatban.”

“Nagyon fényes jövő áll a csapat előtt. Hosszú út áll előttünk, amin még sosem jártunk korábban.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Doornbos Vettel silverstone-i esetéről: Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnokkal megtörténhet

Robert Doornbos, korábbi F1-es pilóta furcsának találja, hogy megtörténhet az egy négyszer…