Újabb olyan Tweetet tett közzé a Rich Energy, mely nem éppen a pozitív hírnevüket erősíti…

Mint kiderült, a Red Bull szerzői jogsértés ügyében nyújtott be hivatalos kérelmet.

Korábban attól volt hangos a sajtó, hogy a Rich Energy gyakorlatilag lemásolta a Whyte Bikes agancsos logóját. El is vesztették a pert ezzel kapcsolatban, az agancsnak mennie kellett a Haas autóról. Később az is napvilágot látott, hogy William Storey már nem vezérigazgató, sőt nevet is váltott a márka, és immáron hivatalosan Lightning Volt a nevük.

Az egész ügy során a Rich Energy szurkálódó, provokáló Twitter bejegyzéseket tett közzé, hogy a Whyte Bikes-t, hogy a – szerintük – rivális Red Bullt kritizálva, és azt állítva, hogy mindenki összeesküdött ellenük, és azt sugallva, hogy valójában csak mindenki irigy rájuk.

A Rich Energy Twitter profilján most egy dokumentumot tett közzé, melyben az áll: “A felperes arra hivatkozik, hogy az alperes megsértette szerzői jogait, mivel az saját energiaitaljának reklámozása kapcsán használta a felperes jól ismert márkaneveit, a Red Bullt és a Gives you Wings szlogent.”

Ez vélhetően arra vonatkozhat, hogy a Rich Energy rendre úgy reklámozta magát, hogy közben leszólta a Red Bullt, és nem csak burkoltan, hanem konkrétan megnevezve. Rendszeresen használták a #BetterThanRedBull (jobb, mint a Red Bull), és a #GivesYouHorns (“Szarvakat ad”, a Red Bull “szárnyakat ad” szlogenjének mintájára) hashtageket.

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

A Forma-1-es csapatok, a Liberyt Media és az FIA még mindig a 2021-es szabályokról tanakod…