A McLaren idén némileg feltámadni látszik, ők a középmezőny legjobb csapata, jelenleg negyedik helyen állnak a bajnokságban.

Mögöttük motorszállítójuk, a Renault gyári csapata található. A francia csapat főnöke, Cyril Abiteboul hangsúlyozta is, hogy a Renault-nak szerepe van abban, hogy a McLaren erőre kapott.

A McLaren tavaly cserélte le Honda erőforrásait Renault-ra, azonban akkor, a Fernando Alonso – Stoffel Vandoorne párossal, csak a hatodik helyen tudtak zárni, míg a Renault a negyedik volt.

Abiteboul szerint ez nagyban a motor érdeme, ám elismeri, hogy a Renault csapatnak viszont a kaszni terén vannak gondjai, ezért tud előttük lenni a McLaren.

“Ez egy kicsit furcsa szituáció, de világos, hogy a McLaren feltámadásának okát a motor, valamint a kaszni kombinációja adja.” – mondta Abiteboul az Autosportnak. “Szerintem bizonyos körülmények között az ő kasznijuk jobb, míg a mi autónk alapvetően jobb, és bizonyos körülmények között a kasznink is jobb.”

“Ez tény, szóval szerintem ez inkább a pályák karakterisztikájáról szól, és hogy ki képes megragadni a pálya nyújtotta lehetőségeket.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

A McLaren módosít az autóján 2020-ra

Andrea Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy véli, hogy 2020-re változtatniuk kell némileg aut…