Cyril Abiteboul megerősítette, hogy a Renault motorja már több mint 1000 lóerős, és ezt akár bizonyítani is tudja GPS adatokkal. Augusztus elején Max Verstappen azonban nem hitt ebben. A holland pilóta versenyzett pár évet a Renault erőforrásaival, de inkább szenvedett annak megbízhatóságával és erejével. Verstappen kételkedik is benne, hogy elérték volna az 1000 lóerős határt, és élcelődött ezen a Magyar Nagydíj alatt egy sajtótájékoztatón:

“Ha tényleg ez a helyzet, akkor igen csak rossz az autójuk!”

Abiteboul most válaszolt neki az Auto Hebdo hasábjain, és azt is elárulta, hogy miképp érték mindezt el:

“Erős a motorunk, efelől kétség sincs. Meghaladtuk az 1000 lóerős határt már pár versennyel ezelőtt. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik szkeptikusak és poénkodnak rajtunk, de a GPS adatok nagyon is azt mutatják, hogy igazunk van. Állandóan azonban nem használhatjuk, mert kockáztatnánk vele a motor épségét. Ha megnézzük a teljesítményünket Montrealban, Spában és Monzában, akkor nem illethet kritika minket. Valójában már 2016-ban elkezdtünk egy átszervezést Viryben, a gyárunkban. Három évvel később pedig lett egy top erőforrásunk.”

Abiteboul reméli, hogy a motorjuk sokkal megbízhatóbb lesz, és újra meghatározó erő lehetnek majd a Forma-1-ben.

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Vámosi Péter
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

A Forma-1-es csapatok, a Liberyt Media és az FIA még mindig a 2021-es szabályokról tanakod…