A pilótakeringő már javában tart a Forma-1-ben, azonban ez nem állítja meg a Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottot, hogy egy kicsit odapiszkáljon Toto Wolffnak és a Mercedesnek.

Az olasz azért illette kritikával a brackleyi istállót, mivel az olasz istállónak már megvan a versenyzői felállása 2021-re, amíg a Mercedes még mindig nem hosszabbította meg Lewis Hamilton szerződését, aki már öt alkalommal jutott fel a csúcsra Az Ezüst Nyilakkal.

Nemrégiben pont Wolff volt az, aki kritizálta a Ferrarit a versenyzői bejelentésük furcsa időzítése miatt. Pár nappal azután, hogy Sebastian Vettel távozása a Maranellóiaktól biztossá vált, be is jelentették, hogy Carlos Sainz Jr veszi majd át a négyszeres világbajnok helyét a csapatnál.

A Mercedes csapatfőnöke szerint ez az egész dolog páratlan, ugyanis még mindkét versenyzőnek lesz miért hajtania az idei szezonban a jelenlegi csapataikkal. Mivel az idei szezon még nem vette kezdetét, és már mindkét versenyző tisztában van vele, hogy jövőre már egy másik istállónál lesznek, Wolff szerint a McLaren és a Ferrari ezzel lépéshátrányba került.

„Egyszerűen szokatlan volt, amit a Ferrari és a McLaren csinált. Az új pilótapárosok kiléte már a szezon kezdete előtt véglegessé váltak. Ez egy olyan dolog, amit semmilyen körülmények között nem tennék meg.”

Azonban Binottonak is volt egy pár szava az osztrák számára. Az olasz szerint hihetetlen, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Wolff a kritika ellenére hajthatatlan és megerősítette, hogy a hosszabbításáról való tárgyalások a szezon kezdetéig biztosan nem veszik kezdetüket.

Binotto a La Stampanak adott interjújában fejtette ki a véleményét a Mercedesnél uralkodó helyzetről.

„Örülök, hogy a Mercedesnek megvan a maga véleménye rólunk. Engem is meglepett, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Mi már sokkal korábban megléptük volna ezt.”

A hatszoros világbajnok brit pilóta szinte biztosan hosszabbítani fog a Mercedesszel, mivel a Ferrarinál már nincsen szabad hely és jelen állás szerint a Red Bullnál sem kívánnak változtatni a jelenlegi felállásukon.