Fotó: McLaren

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint nem lehetnek igazak azok a pletykák, melyek szerint a Liberty Media szeretne futamot rendezni Long Beach-en.

“Long Beach egy fantasztikus hely és csodás, 43 éves történelme van, korábban Forma-1 kapcsán, mostanság pedig az IndyCar kapcsán. Ez egy nagyszerű helyszín az IndyCar számára. De a Forma-1-hez komoly állami támogatásra lenne szüksége, viszont nem hiszem, hogy Long Beach kész lenne kifizetni az F1-es jogokat. A másik fontos tényező F1-es futam rendezése esetében, hogy olyan pályára van szükség, emi az FIA-tól Grade 1 minősítést kapott, ehhez hosszabb pályára lenne szükség, több bukótérre és egy komoly boxutcára. Ez a pálya (Long Beach) azonban közvetlenül a kikötő mellett van, nem nagyon van lehetőség a módosításra!”

Az austini versenyért például 10 évre 250 millió dollárt fizet a jogokért.

“Még azon helyszíneknek is nehéz ez, akik kapnak állami támogatást.” – folytatta Brown. “Szóval nem látok olyan gazdasági modellt, amivel az F1 Long Beachen kivitelezhető lenne. Ez nem kritika sem a Forma-1-nek, sem Long Beachnek. Egyszerűen csak nem kompatibilisek egymással, nem célszerű egy szögletes dolgot egy kerek helyre próbálni betenni.”

“Nem vagyok tisztábban minden piaccal, amin a Liberyt nézelődik, de néhánnyal igen, és őszintén mondhatom, hogy mivel vannak potenciális helyszínek Észak-Amerikában, egyszer sem hallottam, hogy Long Beach említésre került volna.”

Előző cikkElőször szólalt meg nyilvánosan a súlyos balesetet szenvedett versenyző
Következő cikkDaniil Kvyat elárulta, Carlos Sainz-cal nem barátok