A Forma-1 főnöke nem akar új Concorde Egyezményről tárgyalni a csapatokkal, miután az aktuális 2020-ban kifut. Ő inkább egy határozatlan idejő “partnerkapcsolatot” szorgalmaz.

“Van egy nem túl népszerű dokumentum, a Concorde Egyezmény, mely minden hatodik, vagy nyolcadik évben előkerül, legközelebb 2020-ban. Ez egyfajta financiális egyezség a csapatokkal.” – mondta Carey. “Nekünk az a célunk, hogy ettől sokkal hosszabb távú partnerségünk legyen, nem egy olyan, amit bizonyos időközönként mindig újratárgyalunk.”

Carey szerint ha fix lejárati ideje van az egyezménynek, az csak ahhoz vezet, hogy a felek mindig a számukra legelőnyösebb pozícióért harcolnak, ami pedig megnehezíti a hosszútávú tervezést.

“Amit én szeretnék, az az, hogy elsődlegesen mindenki egy folyamatos három évet lásson maga előtt tisztán, ne egy adott időpontra koncentráljon”

Carey reméli, hogy terve megfelel majd a csapatoknak, bár tudja, nem lesz egyszerű elfogadtatni velük.

“Nem kérdés, hogy a sport jelenlegi kultúráját, mely olyan régóta bevésődött, időbe telik majd megváltoztatni, de azt hiszem, hogy ez a változás igazán lehetőséget biztosíthat arra, hogy hosszútávon építkezni tudjunk, egészségesebb kapcsolat legyen köztünk, ami mindenkinek jövedelmező.”

Előző cikkBourdais mendence és csípőtörést szenvedett az Indy 500 időmérő edzésén
Következő cikkÚjra apa lesz Nico Rosberg