Többé már nem Kaltenborn a Sauber F1 csapat vezetője és elöljárója, tudta meg a motorsport.com. Monisha 2000-ben csatlakozott a svájci istállóhoz, és először a jogi osztályon dolgozott, majd 2010 januárjában vette át a cég irányítását, és lett a Sauber részvényese is.

Amikor tavaly a Longbow Finance átvette a csapatot tavaly, akkor Peter Sauber gyakorlatilag végleg visszavonult, de Kaltenborn megtarthatta a pozícióját, miközben a részvényeiről lemondott. Több forrás is azt állítja, hogy most a csapatvezető hölgynek mennie kellett, de a svájci csapat hivatalosan még nem erősítette meg ezt az értesülést. Feltehetőleg az új tulajdonosi gárda nem tudott megegyezni Kaltenbornnal arról, hogy milyen irányba is terelje a csapatot.

A pletykák szerint az egyik probléma a pilóták, Marcus Ericsson és Pascal Wehrlein kezelésében volt. Érthető, hogy az új tulajdonosi kör Ericssont részesítené előnyben Wehrleinnel szemben, de Monisha nem akart ilyen jellegű kivételezést. Hosszas egyeztetések után a két fél arra jutott, hogy jobb, ha elválnak az útjaik. Jelenleg is dolgoznak a volt csapatvezető felmondásán.

A motorsport.com szerint a korábbi HRT-s csapatfőnök, Colin Kolles esélyes arra, hogy Kaltenborn utódja legyen. Jelenleg a Saubernek az idei konstruktőri bajnokságban négy pontja van az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt.

Előző cikkAnthony Janiec is visszatér az ETRC-be!
Következő cikk90 éves a Nürburgring!