Gene Haas úgy véli, hogy az élcsapatok több bevételt érdemelnek, mint az olyan kisebb csapatok, mint az övé.

Jelenleg a nagycsapatok (Ferrari, Mercedes, Red Bull) kivételével mindenki a Forma-1 bevételeinek egyenlőtlen elosztása miatt panaszkodik. A Liberty Media a Concorde Egyezmény 2020-as kifutása után azonban változást ígér az elosztási struktúrában.

A legtöbb közép- és kicsapat tehát elégedetlen a jelenlegi rendszerrel, a legfiatalabb F1-es csapat, a Haas azonban kivételt képez, szerintük ez egy fair rendszer.

A 2016-os szezon után a nagy közösből a Haas kapta a legkevesebb pénz, mivel debütáló csapat voltak. Egészen pontosan 19 millió dollárt kaptak.

“Mivel újoncok voltunk itt, Forma-1-ből származó bevételünk nincs, szóval bármit is kapunk, azt nagyra értékeljük.” – mondta Gene Haas.

“Nagyon óvatosnak kell lenni azzal hogyan osztjuk ez a pénzt, hiszen vannak olyan csapatok, akik már 50 éve ezt csinálják, így megilletik őket extra kifizetések. Nem azt mondom, hogy a kiscsapatok nem érdemelnek többet, hanem azt mondom, hogy a top csapatoknak több jár.”

“Nem szabad önkényesen elosztani, a győztes versenyekért jutalom kell, hogy járjon, és nem szabad engedni, hogy szocialista típusú legyen a struktúra”

Haas arra is rávilágított, hogy bár jól hangzik a költségcsökkentés, nem biztos, hogy azzal olyan jól járnának a csapatok.

“Megértem, hogy az új tulajdonosok tipikusan azt teszik, amit az új tulajdonosok szoktak, növelik a bevételeket és csökkentik a költségeket. És mivel mi a költségoldalon vagyunk, némi aggodalomra ad okot ez a téma.”

Előző cikkLauda szerint Vettel a bajnokság favoritja
Következő cikkPalmer helye inog, ismerte el Abiteboul