A korábbi pletykákkal ellentétben a jövőben is a Mercedes erőforrásait fogja használni majd a Williams. A brit istálló 2025 végig hosszabbított a német gyártóval.

A Williams és a Mercedes közös története 2014-ben kezdődött, ami kezdetben elég sikeres volt, ám azóta a csapat jelentősen visszaesett. A gyenge teljesítmény ellenére is megmaradt a bizalom, ami ezzel a hosszabbítással erősödött meg.

Claire Williams, helyettes csapatfőnök a következő képen kommentálta a bejelentést:

„Az elmúlt hat évben nagyon élveztük a közös munkát a Mercedes-Benzzel amely akkor alapvetően egy hétéves szerződés volt, most viszont örömmel jelenthetem be, hogy további öt évvel meghosszabbítottuk a közös munkánkat. A Mercedes a sport egyik legsikeresebb motor szállítója és hiszem, hogy a jövőben is egy nagyon erős erőforrást tudnak a rendelkezésünkre bocsájtani.”

A Mercedes részéről Toto Wolff is megszólalt:

„A Williams az egyik legikonikusabb márka a Forma-1-ben emiatt pedig büszke vagyok arra, hogy a motorsport családjuk részeként számolnak velünk. Nehéz időkön mennek most keresztül, de ez mind arra szolgál, hogy megmutassák a kitartásukat és akarat erejüket miközben visszatérnek oda ahova valók. Biztos vagyok benne, hogy a privát csapatok kilátásai sokat javulnak majd 2021-től a pénzügyi sapka bevezetése miatt, és örülök, hogy ebbe az új korszakba a Williamsszel közösen léphetünk be.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Hegedűs Dávid
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

A Forma-1-es csapatok, a Liberyt Media és az FIA még mindig a 2021-es szabályokról tanakod…