A koronavírus terjedése egyre jobban veszélyezteti a Forma-1 2020-as szezonját is.

A Kínai Nagydíjat már elhalasztották, de ezt tippelik Ausztrália, Bahrein, és Vietnám kapcsán is. Ha valóban ezek is törlésre, vagy halasztásra kerülnének, az azt jelentené, hogy a 2020-as szezon május 3-án indulna a Holland Nagydíjjal.

Egyelőre azonban az F1 vezérigazgatója, Chase Carey azt állítja, hogy a mezőny ott lesz Melbourne-ben, Bahreinben és Hanoiban is.

Ehhez képest az olaszországi központú csapatok (Ferrari, AlphaTauri) esetében vannak dolgozók, akiknek otthon kellett maradniuk, nem mentek a barcelonai tesztre.

“Számos mérnök nem jött el, elővigyázatosságból.” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. “Szóval ez határozottan aggodalom számunkra. Óvatosak vagyunk és igyekszünk helyesen cselekedni.”

Az említett csapatok helyzetét az is nehezíti, hogy egyes olasz városokban karantént, korlátozásokat rendeltek el.

Vietnám is elismerte, hogy veszélybe kerülhet első F1-es futamuk megrendezése

“Ha márciusban komplikálttá válik a helyzet, lehet, hogy törölnünk kel (a versenyt).” – mondta Nguyen Duc Chung a DPA hírügynökségnek. “Nem állíthatom azt, hogy 100 százalék, hogy lesz verseny.”

Akik Bahreinbe utaznának, azok is korlátozásokba ütközhetnek, így annak a versenynek sem garantált a megrendezése.

“A koronavírusnak igazán jelentős hatása lehet, Ausztráliára és Bahreinre is.” – mondta a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko az ORF-nek. “Ausztrália már nem engedi, a Szingapúrból és Hongkongból, Bahrein pedig a Dubaiból való beutazást. Ezek mind fontos átszállási pontok megannyi embernek.”

“A koronavírus hatása nagyon széles körben érinti a sportunkat.” – tette hozzá Marko. “A logisztikai kihívás különösen nagy lett.”

Beat Zehnder, az Alfa Romeo Racing csapatmenedzsere is úgy látja, hogy ide kevés lesz a hatékonysághoz a mindenféle kreatív logisztikai megoldás.

“Először is nem lehet átfoglalni emberek százai számára.” – mondta Zehnder az Auto Motor und Sportnak. “Másrészt senki sem tudja, miként alakul majd a helyzet.”
“Lehet, hogy ma foglalsz Ománba, de holnap már lezárják.”

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elmondta, hogy már megbeszéléseket folytatnak a logisztikai problémák megoldása kapcsán.
“Nem igazán lehet erre felkészülni, csak reagálni tudunk.”

Robert Kubica pedig arról számolt be, hogy a kialakult helyzet miatt repülő helyett autóval utazott Barcelonába.

“Hallottam, hogy másfelé mi történt. Autóval jöttem, hogy ha lezárnák a reptereket, akkor is haza tudjak menni.” – mondta a lengyel. “A lényeg, hogy mindenki egészséges. Fontos számunkra, versenyzők számára, hogy vezessünk, ezért élünk, de a legfontosabb az egészség.”