Marko elmondta, miben jobb Verstappen Hamiltonnál

A Mercedes és a Red Bull is némileg hazai versenyen áll rajthoz Silverstone-ban. Mindkét csapat gyára Nagy-Britanniában van, és nyilvánvalóan mindkét fél győzelemben reménykedik – mint mindig.

“Silverstone szimbolikus és pszichológiai jelentőséggel bír, bár ez inkább a Mercedesre igaz” – mondta a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko a Motorsport-total.com-nak adott interjújában. “Attól tartok, az utolsó futamokig kitart majd a harc a bajnoki címért. A Mercedes egyszerűen egy erős csapat. Hamilton, akárcsak Max, kivételes tehetség, csak több tapasztalattal rendelkezik”

“Az eddigi futamok még nem meghatározóak a szezon szempontjából. Jó lenne folytatni azt az utat, amin az elmúlt futamokon elindultunk, de nem hiszem, hogy le kellene becsülnünk a Mercedest.”

Marko szerint ugyanez vonatkozik Hamiltonra is. Míg a korábbi években az osztrák néha arról számolt be, hogy Verstappen ugyanabban az autóban győzni tudna, addig most óvatosabban nyilatkozik ezzel kapcsolatban.

“Legalábbis egyenrangú felek, de ha a nyers sebességről van szó, Verstappen egy kicsit előrébb van.”

Friss híreink

102,4k Followers
Follow

Related articles