Mansour Ojjeh, a McLaren részvényese úgy véli, még soha nem nyújtottak ennyire gyenge teljesítményt a Forma-1-ben.

Hét versennyel a szezon kezdete után még mindig pont nélkül áll a wokingi istálló, ami rendkívül kellemetlen teljesítmény egy ekkora multú istállótól.

“Ez egy új helyzet számunkra. Soha nem voltunk ennyire versenyképtelenek” – mondta Ojjeh.

“Volt egy borzalmas évünk a Peugeot-val, de most a Honda teljesen alábecsülte a dolgot.”

Egyébként még az Ojjeh által említett Peugeot-s évben is szereztek nyolc dobogós helyezést és negyedikként zárták a konstruktőri bajnokságot.

Rekordot azonban most is döntöttek: a jelenlegi a leghosszabb győzelem nélküli sorozatuk, túlszárnyalva James Hunt 1977-es Japán Nagydíjon szerzett győzelmét és John Watson 1981-es Brit Nagydíjon szerzett elsőségét. Csak emlékezetetőül: a McLaren utoljára 2012-ben tudott nyerni, Jenson Buttonnal a volán mögött Brazíliában.

A szíriai születésű üzletember elismerte: nehéz megtartani az embereket, ha nem jönnek az eredmények.

“A lehető legkeményebben dolgozunk. Ami nehéz, az a fantasztikus embereink motiválása és megtartása. Amikor nyersz, minden sokkal könnyeb. Így volt 1988-ban is, amikor 17 versenyből 16-ot megnyertünk. Valójában eléggé nehéz motiválni, amikor rosszak vagyunk.”

“Mi vagyunk az egyetlenek, akit a Ferrarihoz lehet hasonlítani: utcai és F1-es autók terén. De ez egyben azt is jelenti, hogy a történet fenntartásához sikeresnek kell lennünk a Forma-1-ben.”

“Nem lehetünk az egyikben rosszak, a másikban pedig nagyon jók. Az utcai autós részlegünk fantasztikusan teljesít. Sajnos az F1-ben motorproblémánk van, amit meg kell oldani. Minden más nagyszerű: kiváló versenyzők, kiváló csapat.”

Előző cikkMódosult a nyolcas kanyar Bakuban!
Következő cikkA Mercedes tinédzsere F1-es lehetőséget kap a Hungaroringen