A Renault F1 Team arról számolt be, hogy tavaly, az újra önálló gyártőként való szereplés első évében sikerült javítani a csapat anyagi helyzetén.

Korábban a csapat Lotus néven volt jelen a Forma-1-ben, s ezen éra utolsó évében 57 millió fontos veszteséget könyvelhettek el. Ezt azonban tavaly 3,3 millióra sikerült csökkenteniük, így a csapat, immáron Renault éven, lassan talán újra kint lesz a vízből.

A 2015-ös számadatok negatív hatással voltak a csapatra, azóta azonban javult a szponzor-helyzet, illetve az is előnyös volt, hogy a Brexit hatására kedvezőbb lett a csapat számára a font árfolyama.

A Lotusos időszak óta a csapat létszáma is megnőtt, 475-ről tavaly 511-re nőtt a dolgozóik száma, azóta azonban már 600 főnél járnak.

A csapat hozzáteszi, hogy a 2016-os teljesítményüktől még nem vártak csodát, 2017-ben azonban már az a cél, hogy a bajnoki pontversenyben ötödikek legyenek. Jelen pillanatban hetedikek a bajnokságban

Előző cikkBourdais jól van, de szezon hátralévő részét ki kell hagynia
Következő cikkLehet, hogy jövőre is marad az Forma-1-ben Felipe Massa