Nico Rosberg 2016-ban megszerezte első világbajnoki címét, mely bizonyosan az utolsó is, mivel ezt követően vissza is vonult. Nem is járt F1-es versenyhétvégén idén, egészen a Monacói Nagydíjig, ahol elmondta, nem tervez visszatérni.

“Nem, teljesen azonosultam ezzel a tudattal (hogy visszavonult).” – mondta Rosberg a BBC-nek. “Ez a fejezet lezárult számomra, csak előre tekintek. Izgatottan várom, mi vár rám. Tökéletes volt a befejezés, elértem a tökéletes karriert, amit akartam.”

“Szerencsés vagyok abban a tekintetben is, hogy 31 évesen lehetőségem van egy új karrier irányába nyitni, mellyel szintén az a célom, hogy sikeres legyek, és más módon is elérjem az embereket. Ez nagyszerű lenne.”

Előző cikkTony Kanaan visszaszólt Hamiltonnak
Következő cikkNissan lehet a Renault-ból a Formula E-ben