Ross Brawn örülne, ha újabb csapatok csatlakoznának a sporthoz.

Korábbi pletykák szerint egy kínai csapat is feltűnhet hamarosan a láthatáron, emellett Jean Todt is elmondta, szeretettel várják az új istállókat.

„Célunk, hogy a közeljövőben 12 vagy 13 csapat is legyen a Forma-1-ben.” – fogalmazott Brawn. „Ez pedig akkor valósulhat meg, ha a megfelelő gazdasági modellt tudjuk felállítani.”

„Az összes csapat helyzetét meg kell erősíteni kereskedelmi szempontból is. Küzdünk azért, hogy igazságos jövedelemelosztás valósulhasson meg a Forma-1-en belül, ez azonban nem lesz könnyű.”

A jelenlegi kereskedelmi szerződések egyébként 2020-ig érvényesek.

Előző cikkLeclerc magabiztosan nyerte a bakui első versenyt
Következő cikkMichelisz nyerte az időmérőt Portugáliában