Sainz elmondta, miért is igazolt 2021-re a Ferrarihoz

Carlos Sainz az elmúlt két szezonban a McLaren versenyzője volt. F1-es pályafutása eddigi legjobb év végi eredményeit produkálta a wokingi csapatnál, mindkét évben 6. lett.

Az ő és Lando Norris alkotta duóval maga a McLaren teljesítménye is felfelé kezdett ívelni.

Ennek ellenére a spanyol versenyző 2021-re Ferrarihoz igazolt. Bár a “legenda” szerint minden versenyző arról álmodik, hogy egy nap a Ferrarinál versenyezhessen, mégis sokan kételkednek abban, hogy jó döntést hozott Sainz. Mégpedig azért, mert míg a McLaren előrelépett, a Ferrari finoman szólva mélyrepülésben van. 1980 óta nem volt olyan gyenge szezonjuk, mint 2020-ban.

Sainz most elmondta, miért igazolt ennek ellenére az olasz csapathoz.

“Ha ezt a kérdést 2007-ben tetted volna fel nekem, mikor ez a két csapat a világbajnoki címért harcolt, nehezebb lett volna válaszolni” – mondta Sainz a spanyol AS-nek. “De most, visszagondolva a 2020 márciusi állapotra, a Ferrari nyert versenyeket az előző évben (2019-ben 3 versenyt nyertek). A McLaren pedig fejlődésben volt. Nagyon jó. És ez továbbra is fejlődés.”

“De egy olyan csapat esetében, mely versenyeket nyer és pole pozíciókat szerez, főleg ha az a Ferrari, senki a paddockban nem tett volna másként.”

Elismerte, a Ferrari név is közrejátszott abban, hogy aláírta a szerződést.

“Minden tiszteletem és elismerésem a McLarené, amely a történelem második legjobb csapata, de mikor a Ferrari bekopog az ajtón, ráadásul nyertek is 2019-ben, akkor nincs kérdés.”

Friss híreink

Az oltás lehet majd segítség a versenyhelyszíneknek

A Spanyol Nagydíj főnöke, Ramon Tremosa nem biztos benne, hogy tudnak majd nézőket fogadni a májusi, barcelonai versenyen. "Nem tudjuk még" - mondta Tremosa az...

Domenicali: Tárgyalunk potenciális, új motorgyártókkal

A Forma-1 új vezérigazgatója Stefano Domenicali arról számolt be, hogy a sport tárgyalásokat folytat új gyártókkal, melyek szívesen megismernék a Forma-1-ben való jelenlét előnyeit. A...

A Haas Mazepinről posztolt, a Twitteren a rajongók kiakadtak rájuk

A Haas a napokban egy tweetben éltette Nikita Mazepint, ami miatt a rajongók többsége felháborodott. Mióta az amerikai csapat bejelentette, hogy az orosz pilóta fog...

Elkészült a Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm

Hosszú várakozás után végre befejeződött a Schumacher-dokumentumfilm készítése, ám a koronavírus miatt még nincs pontos megjelenési dátuma. A sok rajongó által nagyon várt filmet valójában...
12,6k Followers
Follow

Related articles