A Forma-1-es csapatok nem kívántak élni a Liberty Media által felkínált lehetőséggel, mi szerint F1-es részesedést vásárolhatnak.

A csapatok hat hónapot kaptak arra, hogy éljenek a lehetőséggel, ám a határidő most lejárt és a Liberty szóvivője azt közölte az Autosporttal, hogy egyik csapat sem mutatott érdeklődést. A Liberty azonban azt tervezi, hogy később újra előáll majd ezzel az ajánlattal.

“A Forma-1-es csapatok számára szóló ajánlat értelmében lehetőség lett volna 2126 dolláros egységáron részesedést vásárolni a Liberty által felvásárolt Delta Topcóból, a Forma-1 anyacégéből.” – áll a Liberty Media közleményében.”

19 millió részvény egység volt lefoglalva a csapatok számára, egészen mostanáig.

“Bár egy ablak most bezárult, mely által befektetési lehetőséget kínáltunk, mi elégedettek vagyunk a csapatokkal való együttműködő megbeszélésekkel.” – hangsúlyozta Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója, hogy ennek ellenére minden csapattal jó a Liberty viszonya.

Előző cikkAuer úgy véli, nem lesz jövőre az F1-es mezőny tagja
Következő cikkAz Aston Martin érdeklődik az F1 iránt, ha…