Danill Kvyat a harmadik Toro Rossos időszakát kezdte meg és Franz Tost szerint az orosz pilóta az előző két időszakához képest sokkal jobban versenyez.

Kvyat még 2014-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszba faenzai istálló színeiben. Miután Sebastian Vettel az évad végén elhagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, a német pilóta megüresedő helyét a fiatal orosz vehette át. 2015-ben ugyan sikerült legyőznie Daniel Ricciardot, az orosz pilótát 2016-ban visszaültették a Toro Rossoba, majd 2017 végén pedig parkolópályára tették.

Tost szerint az immáron 25 éves Kvyat rengeteget fejlődött az elmúlt évek során. „Daniil most már sokkal érettebb,” – véli a faenzai istálló csapatfőnöke. „Az F1 technikai oldalát immáron sokkal jobban megérti. Minannyian tudjuk, hogy tavaly a Ferrari szimulátorában dolgozott, ahol nagyon fontos tapasztalatokra tett szert.

„Azt is el kell mondjam, hogy Alex az idei év egyik legnagyobb meglepetése, ugyanis az újonc szezonjában briliánsan telesít. Eddig mindkét versenyzőnkkel maximálisan meg vagyok elégedve.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Boa Bence
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

A McLaren módosít az autóján 2020-ra

Andrea Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy véli, hogy 2020-re változtatniuk kell némileg aut…