A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff a Channel 4-nek adott interjújában elmondta, hogy semmi valóságalapja sincs Eddie Jordan korábbi szavainak, miszerint már csak pár évig lesz a száguldó cirkusz tagja a gyári istálló.

Jordan pár héttel ezelőtt kétségét fejezte ki a Mercedes hosszútávú elkötelezettségét illetően, azaz pár éven belül kiszállhatnak a Forma-1-ből.

Az azerbajdzsáni hétvége során felröppentek olyan hírek, miszerint egy kínai csapat beszállna a királykategóriába, még hozzá a Brackley-i csapat felvásárlásával, amely istálló 2010 óta van jelen a sorozatban, a korábbi Brawn GP-t vásárolták fel.

Wolff azonban felháborítónak nevezte az egykori csapatfőnök szavait, ugyanis az alkalmazottak elkezdtek aggódni a jövőjük miatt.

„Mondtam már neki, hogy bármikor kész vagyok viccelődni vele, de most nem tudok. Mert ebben a témában közel 1500 alkalmazott állása a tét, ez egy nagyon komoly felvetés.” – kezdte Wolff.

„Nem fogunk kiszállni a Forma-1-ből, mint ahogy a támogatóink se fognak minket cserben hagyni. Nagyon boldogok vagyunk. Jó lenne, ha az ilyen kamu híreket nem hangoztatná a nyilvánosság előtt.”

Jordan azonban hajthatatlan a véleményét illetően.

„Én sosem mondtam, azt konkrétan, hogy ki fognak szállni. Csupán üzleti szempontból vizsgáltam a helyzetet, tehát ha már úgy érzik, hogy nekik nem nyereséges ez a szereplés, akkor lépnek le. Azért mondtam 2018-at, mert a csapat szerződése a két nagy támogatójával (UBS és Petronas) ekkor fog lejárni. Megértem, hogy Toto miért mérges rám, de ez nem az én gondom, ilyen az élet. Amit mondok azt mindig teljes meggyőződéssel tudom mondani.” – mondta Jordan.

„Nézzük meg másik szemszögből. Ő csupán 1500 emberről beszélt, de én több ezer Daimler részvényesről beszéltem. Ezt a döntést végül úgyis az igazgató tanács tagjai fogják meghozni. A véleményem továbbra is az, hogy ha ez lesz a cég érdeke, akkor megfogják ezt lépni. Egy biztos, motorszállítóként maradni fognak.”

„Az én munkám az, hogy beszámoljak arról, amit tudok, vagy amit gondolok, és ezen senki kedvéért sem fogok változtatni. Legyen az bármilyen jó vagy bármilyen rossz is, akkor is el fogom mondani.” – zárta Eddie Jordan.

 

Előző cikkEseménydús volt az Audi TT Cup mai versenye, Keszthelyi pontot szerzett
Következő cikkKvyat beleunt a meghibásodásokba