A túlzott agresszivitás okozta Max Verstappen kicsúszását az Osztrák Nagydíj időmérőjén, amikor a sárga zászlónál elvesztegetett időt próbálta visszahozni.

A Red Bull hollandjának három próbálkozása is volt a Q3-ban, miután sikerült megspórolnia három szett vadonatúj ultralágyat, azonban az utolsó percekben a nyolcas kanyarnál kicsúszott a kavicságyba. Akkortájt Verstappen a hatodik helyen állt, és a kör korábbi részében elvesztett időt próbálta visszahozni a hetes-nyolcas S-kanyarban, végeredményben sikertelenül.

„Az egyes és hármas kanyarokban minden remekül haladt, de a hármasból kifele sárga zászló volt érvényben, így nem használhattam a DRS-t és két és fél tizedet ott kellett hagynom” – magyarázta Verstappen. „Azonban így is csak másfél tizedre voltam az addigi köridőmtől, ezért nem vettem el. A hatos kanyarban egalizáltam, így azt gondoltam, még mindig van esélyem mondjuk az ötödikig előrejönnöm. A hetesben viszont kicsit túl korán léptem a gázra és kitört az autó hátulja. Ilyen mindenkivel előfordul, sárga alatt eleve annyi a körödnek, de próbáltam még egy tizedet kihozni belőle valahogyan.”

Verstappen végül maradt a hatodik helyen (ami Lewis Hamilton büntetése miatt ötödik lesz), de csak 87 ezreddel kapott ki csapattársától, Daniel Ricciardótól, a lemaradás nagy részét pedig úgy érzi, a hármas hajtűben szedte össze.

„A hármas kanyarban az egész időmérő alatt nehezen találtam meg az ideális ívet” – mesélte a holland. „Sokféle ívvel próbálkoztam, de a Q3-ra csak még nehezebb lett. Az első mért körömön pont itt vesztettem időt, a második alkalommal pedig már az első kanyarban megcsippentettem a belső rázókövet – nem vagyok valami elégedett magammal.”

Ricciardo egy hellyel előrébb végzett a másik Red Bullban, és habár úgy érezte, volt még az autóban, szerinte nem tudta volna átugrani Kimi Räikkönent a harmadik helyért.

„Kimi pont előttem volt a pályán, így láttam, hogy ő is elkapta a sárgát” – nyilatkozta Ricciardo. „Amikor megnéztem az idejét, biztos voltam benne, hogy tudnék egy tizeddel gyorsabban menni és megfutni, amit Kimi futott. De szerintem ezzel egy időben ő is tudott volna javulni, így hogy rövidre zárjam a sztorit, szerintem ez volt a maximum, amit elérhettem.”

Előző cikkAlonso szerint a McLaren már Q3-as szinten van
Következő cikkF2: Markelov nyert, Leclerc nullázott a sprintversenyen