Sebastian Vettel szeretné minél hamarabb tisztázni a bajnoki riválisával, Lewis Hamiltonnal a Bakuban történt összecsapásukat.

 A négyszeres világbajnok tíz másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért, mikor is a második biztonsági autós fázis újraindítása után szándékosan ráhúzta az autót vetélytársára.

Ennek az előzménye pedig az volt, hogy a Mercedes pilótája a 15-ös kanyarban féktesztelte őt, legalábbis a német pilóta szerint, ezt azonban Charlie Whiting a telemetria adatokra támaszkodva határozottan cáfolta.

A futamon Vettel negyedik, Hamilton pedig ötödik lett, emiatt a Ferrari pilótája 14 pontra növelte előnyét az összetettben.

A német pilóta az időbüntetés mellé még három büntetőpontot is kapott, ami miatt már csak háromra van az eltiltástól, azonban a következő osztrák futam után három pontja már elavul.

Vettel úgy véli, hogy Hamiltont is büntetni kellett volna, de szeretné megbeszélni a dolgokat.

„Nekem nincs problémám vele, továbbra is tisztelem őt.” – mondta a Ferrari német pilótája.

„Nem hiszem azt, hogy szándékosan akarta összetörni az autómat, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy az ő versenye is véget ér. Most nem ez a legjobb alkalom, de a közel jövőben mindenképp szeretném vele tisztázni a dolgokat, és szerencsére nincs sok minden, amit meg kellene beszélnünk.” – mondta Vettel.

Arra a kérdésre, hogy ez az incidens nem hagy-e foltot a hírnevén ezt felelte.

„Nem. Mi csak versenyeztünk. Felnőttek vagyunk, és a közönség azt várja el tőlünk, hogy keményen versenyezzünk és olykor-olykor használjuk a könyökünket is. Itt-ott lehetünk egy kicsit közelebb egymáshoz, mert az emberek igazi előzéseket szeretnének látni.”

„Én élveztem a futamot, de nem hiszem, hogy jó döntés volt, hogy csak én kaptam büntetést.” – zárta a bajnoki éllovas.

Arra, hogy Vettel szeretné az esetet megbeszélni Hamiltonnal, a brit versenyző csak annyit reagált: “Nem hiszem, hogy meg van neki a számom.”

Előző cikkHuszonegy kamion küzdhet meg idén a Nürburgringen!
Következő cikkNem a „titkos” tesztnek köszönheti a dobogóját Stroll