Sebastian Vettel Bakuban nyilatkozott jövő évi lehetőségeiről.

A világbajnokságot jelenleg vezető pilóta szerződése év végén lejár, a legtöbben azonban úgy vélik, 2018-ban is az olasz csapat versenyzője marad.

„Általában egy szerződés január 1-jén lép életbe, és december 31-ig tart. Tehát december 31-ig még bármi lehet.” – nyilatkozta mosolyogva Vettel.

„Tudom, hogy nem válaszoltam meg a feltett kérdést, de ez egy nagyon intenzív része a szezonnak. Sok verseny van rövid idő alatt. Talán a nyár végén több idő lesz ezzel foglalkozni.”

A német hozzátette, nagyon boldog a Ferrarinál.

„Nagyon jól dolgozunk együtt, és lassacskán a puzzle összes darabja a helyére kerül. Remélem, hogy ez még csak a kezdet, és a java most jön.”

Előző cikkNagyszerű a hangulat a Force India pilótái között
Következő cikkRaikkönen „trükkös” helyzetben van