Jacques Villeneuve-től gyakran hallani kritikákat valami, vagy valaki kapcsán. Most ismét Robert Kubicát véleményezte a kanadai.

1997 világbajnoka úgy fogalmazott, hogy a lengyel visszatérése “borzasztó” a sportnak.

“A Forma-1-nek az autóversenyzés csúcsának kellene lennie, így nem tesz jót a sportnak ha valaki valamilyen fogyatékossággal részt vehet.” – mondta Villeneuve még korábban, de véleménye azóta sem változott.

“Én nem rajongtam Robert visszatéréséért.” – nyilatkozta hétvégén a TVP Sportnak. “Számomra a Forma-1 az elit. Az abszolút legjobbaknak.”

“Az egyetlen dolog, ami számít, hogy Robert egyértelműen lassabb a csapattársánál, aki teljesen újonc. Csak az eredmény számít.”

Egyes pletykák szerint – és Kubica is utalt rá – Russel jobb csomagot kap a csapattól, mint a lengyel.

“Nem tudom. Nem vagyok a csapatban.” – mondta Villeneuve ezzel kapcsolatban. “De azt mondanám, hogy a Forma-1-ben ez nem valószínű. Ezek az autók nagyon hasonlítanak egymásra. Megeshet ugyan, de talán a beállítások azok, melyek nem illenek Robert stílusához, míg Russelléhez igen. Kívülről nem lehet mindent látni.”

Korábban már halottnak könyvelte el Villeneuve azt a csapatot, mellyel ő maga is bajnok lett, és ezen véleménye sem változott azóta.

“A csapatnak vége. Semmit nem tesznek azért, hogy javuljon a helyzet. Az egyetlen dolog, ami érdekli őket, hogy jó pénzügyi mutatókat produkáljanak év végén.”

“Tavaly 16 millió dollár profitjuk volt. A befektetők elégedettek, és ez nekik elég.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

A Forma-1-es csapatok, a Liberyt Media és az FIA még mindig a 2021-es szabályokról tanakod…