Mark Webber, a korábbi Forma-1-es versenyző szerint abszolút paródiába illő, ami 2015 óta a McLaren-Hondánál Fernando Alonsóval történik.

A kétszeres világbajnok spanyol versenyző a McLaren-Honda házasság újraélesztésekor döntött úgy, hogy otthagyja a Ferrarit, és átszerződik a korábban nagy sikereket elérő brit-japán pároshoz.

A harmadik szezonjukban hét versennyel a szezon kezdete után nulla pont áll a wokingi istálló neve mellett, még úgy is, hogy Alonso rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt és legyőzi tehetséges újonc csapattársát, Stoffel Vandoornet.

Webber a GPupdate.net-nek nyilatkozva fejezte ki együttérzését és sajnálatát korábbi kollégája iránt.

“Elvesztegetett idő és komédiába illő, hogy a mezőny végén kell autóznia egy versenyképtelen autóban. Egyébként még mindig fenomenálisan vezet.”

“Úgy gondolom, még soha nem volt ennyire elismerve. Azok után, hogy mit vitt véghez az Indy500-on és mire képes néha ezzel a McLarennel – Stoffel szerintem nem is érti.”

“Gil de Ferrant, Alonso Indy500-as mentorát jól ismerem: hihetetlen dolgokat mondott az ottani szerepléséről. Lenyűgöző volt.”

De vajon mi lesz a spanyollal 2018-ban? McLarenes szerződése ugyanis szezon végén érvényét veszti. “Majd meglátjuk milyen motorral versneyzik a McLaren jövőre. Ha Mercedest kapnak, nem ugyanaz a specifikáciojú lesz, mint a gyári csapaté. Nemde?!”

“A McLarennek ezért plusz fél másodpercre lenne szüksége a kasztnitól” – jelentette ki Webber.

Augusztusig azonban marad a találgatás: Alonso és Zak Brown csapatfőnök is számtalan alkalommal elmondták, hogy a nyári szünet folyamán döntenek 2018-as terveikről.

 

 

Előző cikkMarco Wittmann aláírta a limitált BMW M4-et
Következő cikkAlonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!