A helyettes csapatfőnök, Claire Williams tagadja, hogy tárgyalásban állnának a Hondával 2018-ra vonatkozóan.

A svájci Blick számolt be korábban arról, hogy a Williams lehet a Honda új ügyfele 2018-ban, ha a McLaren szakít velük év végén.

A Williams és a Honda együttműködése nem lenne új keletű, 1983 és 1987 között már dolgoztak együtt és két bajnoki címet is eredményezett az együttműködés. Williams szerint azonban nincs terítéken az újabb kapcsolat.

“Fantasztikus volt velük a kapcsolatunk az 1980-as években, de kategorikusan kijelenthetem, hogy nem tárgyalunk a Hondával.” – mondta Claire a talkSPORT 2-n. “Nincs okunk a váltásra és nem azért vagyunk itt, hogy 2018-as együttműködésről számoljunk be a sajtónak. Nem beszéltünk velük (a Hondával).”

“Nagyszerű a kapcsolatunk a Mercedesszel. Segítettek nekünk a harmadik helyre kerülni (2014-ben) a bajnokságban, az előző évi (2013) kilencedikről. Ők egy fantasztikus partner és fantasztikus erőforrást biztosítanak számunkra. Nem tudom, miért gondolják, hogy váltani akarnánk egy olyan erőforrásra, ami még nincs ezen a szinten.”

Williams pedig annak ellenére sem pártolja most a Hondát, hogy tudja, sok pénzzel tudná őket támogatni a motorgyártó.

“Mind tudjuk, hogy óriási mennyiségű pénzt tesz a Honda a McLarenbe, de ha összevetem a pro és kontra érveket, inkább maradnék a jelenlegi büdzsénknél, lenne miénk a negyedik leggyorsabb autó, mintsem legyen sok pénzünk, de ismét csak kilencedikek lennénk.”

 

 

 

Előző cikkGasly helyettesítheti Buemit
Következő cikkNehéz lesz a Perez-Ocon párost kezelni