A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff már többször is tagadta ugyan, hogy távozna a címvédő istállótól, most azonban ellentétes jellegű nyilatkoztatott tett.

A távozásával kapcsolatos pletykák nem véletlenül keltek szárnyra, ugyanis a Mercedes jövőre sem volt biztosított, ráadásul Wolff részesedést is vásárolt a jövőre kvázi gyári csapatként érkező Aston Martinban.

Az osztrák vezető most azonban elismerte, hogy át kell gondolnia bizonyos dolgokat.

„Büszke vagyok a csapatomra, hogy időnként képesek voltunk arra, hogy a rutinosabb alkalmazottjainkat áthelyeztük és a helyükre új, fiatal, tehetséges embereket ültettünk, ez alól én sem lehetek kivétel. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2014 eleje óta kormányozhatom a Mercedest, nagyon élvezem az együttműködést és a munkát a barátaimmal a Forma-1-es csapatnál és a Daimlernél is. Mindazonáltal kérdéseket kell feltennem magamnak, nem akarok olyan csapatvezető lenni, aki nem jön rá arra, hogy nem tud annyit hozzátenni a csapathoz, mint korábban. Azonban most úgy érzem, hogy még sokat tudok adni a csapatnak, de természetesen gondolok arra, hogy mi lesz velem, Ola-val már tárgyalunk erről.” – fogalmazott.

Wolff egyébként 30%-nyi részvénnyel rendelkezik a Mercedes Benz-ben és ez teszi őt többé, mint csapatfőnök.

„Nekem nem egy sima munkaszerződésem van, részvényem is van a cégben. Ezért nem akarok ragaszkodni egy megfogalmazáshoz, hogy csapatfőnök vagy ügyvezető vagyok. Őszintén megmondva, még nem hoztam meg a döntést a jövőmmel kapcsolatban, mivel még nem kezdtünk el versenyezni. Minden részlet jelenleg egyeztetés alatt áll.” – tette hozzá.