Yamamotót lenyűgözte a Toro Rosso ereje

A japán Super GT és Super Formula bajnok Naoki Yamamoto lehetőséget kapott a Japán Nagydíj első szabadedzésén, hogy Forma-1-es autót vezethessen hazai közönsége előtt.

rre a Honda motoros Toro Rosso biztosított lehetőséget számára.

Yamamoto 30 kört teljesített a másfél órás gyakorlás során, legjobb ideje pedig alig maradt el a Toro Rosso orosz versenyzőjének, Danyiil Kvjatnak az idejétől.

“Kellett egy kis idő, míg megszoktam az erejét.” – mondta Yamamoto. “Bámulatos ereje van, nagyon, nagyon meglepett. Sosem éreztem még ekkora erőt.”

“Ez a legnagyobb különbség a Super Formula és a Forma-1 között. Megtaultam pár dolgot az autóról és az autó egyensúlyáról. A lassú kanyarok egy kicsit trükkösek voltak, szóval a lehető legtöbb információt igyekeztem adni a csapatnak.”

“Ez az én hazai nagydíjam, jó dolog Suzukába jönni, még akkor is, ha ez csak egy péntek és egy első szabadedzés. Nagyon szeretnék köszönetet mondani Franznak (Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke), a Toro Rossónak és a Hondának.”

Hozzátette, nem tudja, hogy az ő neve is felkerül-e a 2020-as potenciális Toro Rosso versenyzők listájára, de azért köszönetet mondott Dr Helmut Markonak is.

“Nem tudom mit gondol rólam, de nagyon szeretném megköszönni Dr Markónak, hogy ilyen nagyszerű lehetőséget adott nekem.”

Friss híreink

Button újra sisakot húz – egy mezőnyben Rosberggel és Hamiltonnal!c

Jenson Button harmadikként csatlakozik az Extreme E mezőnyéhez az F1-es világbajnokok közül. Ő azonban nem csak csapattulajdonos lesz majd. Az elektromos tereprali sorozat új alakulattal...

Wolff is koronavírusos, de határidőt is szabott Hamilton szerződtetésének

Toto Woll meghatározta, hogy mi lehet az utolsó utáni pillanat, amikor lezárják a szerződése körüli egyeztetést Lewis Hamiltonnal. Dr. Helmut Marko is nyilvánvalóan izgatott...

500 millió részvényt bocsát ki a Liberty, hogy aztán más vállalatokat vásároljon fel

A Liberty Media azt tervezi, hogy több tevékenységgel bővíti portfólióját. Azonban ehhez először 500 millió részvényt kell kibocsátania, számolt be róla a Motorsport.com. Egy külön...

Vesti valójában már egy éve a Mercedesszel dolgozik

Kiderült, hogy Frederik Vesti, a 2020-as Formula 3-as szezon negyedik helyezettje, bár csak most igazolta le hivatalosan a Mercedes, valójában már egy éve együtt...
12,6k Followers
Follow

Related articles