Hamilton beszáll az Extreme E-be, X44 nevű csapatával!

A regnáló Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton is elindítja a csapatát, a hamarosan induló Extreme E sorozatban. Ez az első alkalom is, hogy a brit pilóta egyben csapattulajdonos is. Hamilton nem lesz versenyzője a csapatnak, és egy felállított menedzsment irányítja majd a napi teendőket is. A csapat neve X44 lesz, amely utal Hamilton személyes rajtszámára is, amelyet 2014 óta használ, mióta a Forma-1 bevezette ezt a formátumot. Így nyilatkozott erről Hamilton:

“Az Extreme E egy izgalmas új fenntarthatósági kezdeményezés, és remek lehetőség az, hogy már a kezdetektől fogva részese lehetek ennek, csapatalapítóként. Persze a céljaim és az elkötelezettségem a Forma-1-ben a Mercedeshez kötnek, így operatív módon nem veszek részt az X44 irányításában, de izgatott vagyok amiért egy másik szerepben lehetek ebben az új szériában, amely találkozik azzal a víziómmal, hogy egy fenntarthatóbb és egyenlőbb világot teremtünk. Az Extreme E igazán vonzó számomra, a környezettudatossága miatt.

Mindannyian képesek vagyunk változtatni, számomra ez annyit jelent, hogy a versenyzés iránti szeretetemet összeegyeztethetem a bolygónk iránti szeretetemmel, amelynek pozitív hatása lesz. Nem csak klímaválság frontvonalába került helyszínekre látogatunk, hanem szorosan együttműködünk ezen lokációkkal, valamint vezető klímaszakértőkkel. Megosszuk a tudásunkat, és pozitív örökséget hagyunk magunk után minden egyes helyszínen, így ez az egész túlmutat a pályán való versenyzéstől.

Az X44 alapítójaként várom már, hogy csapatomat ezen fontos értékek köré építhessem, mint a fenntarthatóság és az egyenlőség. Egyikünk sem tökéletes, mindannyiunknak van még hova fejlődni, de örömmel használom ezt a platformot, hogy rávilágítsunk a bolygónk legsúlyosabb problémáira, és ezek megoldásaira, amelynek mindannyian részesei lehetünk.”

Az X44 olyan komoly Extreme E résztvevőkhöz csatlakozik, mint a Ganassi, Andretti vagy a Techeetah csapat.

Introducing… TEAM X44 – founded by Lewis Hamilton!

Introducing… TEAM X44 – founded by Lewis Hamilton!The Six-Time Formula One World Champion has launched his own race team, which will enter Extreme E Season 1.#ExtremeE #TeamX44#LewisHamilton #ElectricOdyssey

Közzétette: Extreme E – 2020. szeptember 7., hétfő

Friss híreink

Wolff: Hamilton nem érzi jól magát a karanténban, visszatérése kétséges

Lewis Hamilton csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, pilótája nem viseli jól az elzárkózást a világ elől, miután pozitív koronavírus tesztet produkált a Szahír Nagydíjat megelőzően. Az...

Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

A Formula 2-es mezőnyt Tsunoda vezethette a rajtrácsra a felvezető körön, míg a két legnagyobb bajnoki aspiráns Ilott és Schumacher a 9. és a...

Verstappen nyerte a harmadik szabadedzést Szahírban

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Szahír Nagydíj harmadik szabadedzésén. Mögötte Valtteri Bottas és Pierre Gasly végeztek. Kis híján sikerült Bottasnak maradni az élen. Legjobb...

Verstappen: Russell azonnal nyerhet

Max Verstappen úgy gondolja, hogy a Lewis Hamilton pótlására érkező George Russell azonnal nyerhet a Mercedes autójában. Ezzel komoly nyomást helyezett Valtteri Bottasra, aki...
15,0k Followers
Follow

Related articles