Távozik a Mercedes a Formula E-ből a következő szezon végén

A Mercedes ugyan csak tavalyelőtt érkezett meg a Formula E-be, jövőre máris távoznak a sorozatból. Ugyanakkor ennyi idő alatt már a csúcsra is fel tudtak érni, hiszen mindkét bajnokságot megnyerték az éppen múlt hétvégén véget ért szezonban. Egyéniben Nyck de Vries nyert, de csapattársa, Stoffel Vandoorne is nagymértékben hozzájárult a sikerhez. Ráadásul tavaly pont a belga szerezte meg első győzelmüket, hazai pályájukon, Berlinben.

A Mercedes tehát a nyolcadik, 2021/22-es szezon végén hagyja el a Formula E-t. A csapat a bajnoksággal együtt vizsgálja a lehetőségeket, hogy a következő szezon vége után, a Gen3-as korszak kezdetével is versenyben maradjon a Formula E-ben, beleértve új befektetők bevonását.

A széria első embere, Alejandro Agag így kommentálta a történteket: „Köszönjük a Mercedesnek a támogatást, amelyet az ABB FIA Formula E világbajnoksághoz való csatlakozásuk óta nyújtanak. Az autógyártók az EU és az Egyesült Királyság szabályozásaival szembesülnek a teljesen elektromos jövőre való átállással, ami megerősíti a Formula E vízióját.”

Friss híreink

102,4k Followers
Follow

Related articles