Nem a Hungaroringen fog megszakadni Lando Norris dobogós sorozata, habár a harmadik futamot követő hivatalos sajtótájékoztatót még a McLaren legfrissebb brit kiszemeltje nélkül tartották meg.

Norris egy gyengécske rajtot követően (ismét) visszaesett eredeti rajtpozíciójához képest, azonban a harmadikról a második futamtól eltérően csupán a negyedikig csúszott vissza a Premánál versenyző kínai Ferrari-junior, Guan Yu Zhou mögé. A páros egymás mögött haladt egészen az utolsóelőtti körig, amikor Norris a sikánnál előzéssel próbálkozott, Zhounak pedig védekezés közben le kellett vágnia a kanyart. A vizsgálat kissé elhúzódott, ám végül az a döntés született, hogy a pályaelhagyós manőver egy ötmásodperces büntetésnek felel meg, Zhou így visszacsúszott Norris Carlinja mögé a negyedik helyre.

„Jó lett volna még a pályán megszerezni” – utalt a zöldasztalos dobogóra Lando. „Szerintem nagyon jó volt a tempónk, de amikor ilyen közelről követsz egy másik autót, rengeteg időt vesztesz. Biztos voltam benne, hogy ha sikerülne előznöm, közel tudtam volna kerülni Callumhoz [Ilott, aki a második lett]; a csapat remek munkát végzett, nekem azonban valamilyen okból kifolyólag nem sikerült olyan jól vezetnem. [Ami az incidenst illeti,] a négyes kanyarból kifele kívülre kell húznod az ötös felé haladva, de [Zhou] megcsippentette a füvet az egyik kerekével és szélesre sodródott, emiatt tudtam belülre vágni. Abban a körben igazából pont le akartam kicsit lassítani, hogy megnézzem, kicsit tisztább körülmények között mire lett volna képes az autó – örülök, hogy végül inkább közel maradtam, mert ez bizonyult a nyerő taktikának.”

Zhou – természetesen – nem feltétlen ért egyet a versenybírák döntésével.

„Az egész verseny alatt nagyon nehéz volt magam mögött tartanom Landót, különösen az utolsó öt körben” – nyilatkozta a kínai. „Úgy láttam, jobb tempója volt, mint nekünk. A hatos kanyarban fékezésnél én voltam előrébb, és a külső ív mellett döntöttem. Megpróbáltam rendesen bekanyarodni, de akkor észrevettem, hogy ebben az esetben összeütköznénk, így inkább kiengedtem, különben egyikünk sem fejezte volna be a versenyt. Nem nyertem ezzel semmilyen előnyt.”

Norrisnak mindenesetre égető szüksége van minden pontra, ugyanis saját magához mérten pocsék hungaroringi hétvégét zárt: az itt tárgyalt harmadik hely mellé egy nyolcadikat és egy tizennegyediket gyűjtött csak be, mindkettőt elrontott és lefullasztott rajtok után. Közvetlen riválisai remek szereplésének köszönhetően a brit visszacsúszott a bajnoki tabella negyedik helyére, 25 ponttal lemaradva Joel Erikssontól, 20-szal Maximilian Günthertől és néggyel Callum Ilott-tól.

Előző cikkEriksson a bajnokság éllovasa a Hungaroringi hétvége után
Következő cikkSzűk helyre parkolt, nem az ajtón szállt ki