2019. június 20 23:04
http://www.racingline.hu Tag Archives: Mercedes

Tag Archives: Mercedes

A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének

Lewis Hamilton pirelli

A Pirelli vezérigazgatója cáfolja, hogy az idei gumik kifejezetten a Mercedesnek kedveznének. Sőt az olasz gumigyártó kifejezetten örülne, ha végre nyerne a Ferrari. Pedig ezt korábban többen is sugallták, többek között a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko. “A Ferrari győzelmek a Forma-1-ben mindenkinek jók.” – mondta Marco Tronchetti Provera, a Pirelli vezérigzagatója az olasz Rai rádiónak. “A Forma-1 versenyképes …

Alonso Rosberg helyére pályázott

Alonso,

Fernando Alonso elárulta, hogy miután Nico Rosberg bejelentette visszavonulását, ő beszélt Toto Wolffal arról, hogy esetleg átvenné a német versenyző helyét a Mercedesnél. “A múltban kapcsolatban voltam a Mercedesszel.” – mondta Alonso az AS-nek. “Már 2016-ban, mikor Nico Rosberg úgy döntött, hogy visszavonul, beszéltem Toto Wolffal, de végül sosem jutottunk el a határozott igenig.” Végül a Mercedes Valtteri Bottasnak adott …

Hamilton: A Ferrari rendelkezik egy olyan motormóddal amivel a Mercedes még nem

Charles Leclerc Ferrari

Lewis Hamilton szerint a Ferrari olyan motorikus teljesítményre képes, amellyel a Mercedes még nem tudja fel venni a versenyt. Eddig minden futamot az Ezüst Nyilak nyertek, ha bár két alkalommal majdnem sikerült a Scuderiának felülkerekednie az ellenfelükön. Charles Leclerc Bahreinben láttam meg kis híján először a kockás zászlót, ám egy motorhiba a harmadik helyig repítette, míg Sebastian Vettelt Kanadában intették …

Bottas nem érez magán nyomást

Valtteri Bottas, Mercedes,

Valtteri Bottas semmilyen nyomást nem érez magán annak ellenére, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a hétvégi Kanadai Nagydíj után már 29 pontra lépett meg tőle összetettben. A finn erősen kezdte 2019-et, 4 futamon aratott két győzelmével vezette is a bajnokságot, 1 ponttal Hamilton előtt. Az áprilisi futam óta azonban Hamilton minden futamot besöpört, míg Bottas két alkalommal még a dobogóra sem …

Salo szerint aggasztó Bottas visszaesése

Valtteri Bottas

Az egykori F1-es versenyző, Mika Salo aggodalmát fejezte ki az ügyben, hogy némileg visszaesett Valtteri Bottas teljesítménye a szezonkezdés óta. Pedig a lehető legjobban, győzelemmel és leggyorsabb körrel kezdte az évet a finn, de mostanra már 29 pont a hátránya csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest. Salo szerint Bottas kanadai tempója “igazán furcsa” volt. “Egyszerűen nem volt elég gyors.” – mondta Salo …

Verstappen szerint a Mercedes dominancia nem jó a nézők számára

Verstappen,

Lewis Hamilton ugyan vitatott módon, de végül megnyerte a Kanadai Nagydíjat, ami azt jelenti, hogy az eddig megrendezett hét verseny mindegyikét valamelyik Mercedes pilóta nyerte meg. Ha a tavalyi szezont is nézzük, akkor zsinórban kilenc győzelmet számlál a brackleyi istálló. Max Verstappen szerint ez a fajta dominancia negatív hatással van a száguldó cirkusz nézettségi adataira. A holland pilóta pályafutása leggkiegyensúlyozottabb …

A Mercedes attól tartott, hogy Hamilton nem tud elindulni a versenyen

Mercedes Lewis Hamilton

A Kanadai Nagydíj rajtja előtt nem sokkal még szét volt szedve Lewis Hamilton Mercedese, a csapat pedig attól tartott, hogy nem fog tudni versenyezni az ötszörös világbajnok. A brit versenyző szombaton a második helyre kvalifikált, utána azonban hidraulikus problémát érzékelt a csapat. A vasárnapi futam előtt, ahogy az autót ki lehetett hozni a parc ferméből, a csapat veszettül dolgozni kezdett …

Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

Mercedes

Toto Wollf bevallotta, hogy aggódik a továbbfejlesztett Mercedes motor megbízhatósága miatt. Az Ezüst Nyilakat az idei szezonban eddig senki sem volt képes megállítani, ugyanis az eddig megrendezett versenyek mindegyikét be tudták húzni. A brackleyi istálló pedig egészen a mostani Kanadai Nagydíjig várt az új motor bevetésével. Immáron a Mercedes, a Racing Point és a Williams is a továbbfejlesztett hajtásláncot használja. …

Ocon keményen dolgozik a Mercedes egyik üléséért

esteban ocon,

Esteban Ocon elárulta, hogy továbbra is minden esélye megvan arra, hogy már 2020-ban visszatérjen a száguldó cirkusz mezőnyébe. A francia pilótának nem maradt helye a Forma-1-ben 2019-re, miután Lance Stroll az ő helyére érkezett a Racing Pointhoz. A Force India egykori pilótája jelen pillanatban a Mercedes fejlesztő pilótájaként dolgozik, azonban könnyen lehet, hogy 2020-ban már a fiatal francia lesz a …

Wolff elmondta, miért kapott Bottas új versenymérnököt

Valtteri Bottas

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, miért kapott Valtteri Bottas új versenymérnököt a 2019-es szezonra. A finn versenyző korábban Tony Ross mellett dolgozott, aki korábban Nico Rosberg mérnöke is volt, idén azonban már Riccardo Musconi a versenymérnöke. Ross a Mercedes Formula E részlegére távozott, így Bottasnak új mérnököt kellett keresni. “Manapság minden Forma-1-es struktúra teljesen átlátható.” – mondta Wolff a …

123...114Page 1 of 114