2019. augusztus 24 6:14
http://www.racingline.hu Tag Archives: Williams

Tag Archives: Williams

15% az esély arra, hogy Kubica marad a Williamsnél jövőre is

Robert Kubica

Csak 15% az esély arra, hogy jövőre is a Williams alkalmazottja lesz Robert Kubica, állítja a veterán F1-es újságíró Roger Benoit. A gyenge autóját nem figyelembe véve is elmondható, hogy a lengyel szenved a visszatérése óta, mert csak kétszer tudta legyőzni a csapattársát, George Russel-t. Amikor viszont igen, akkor az még pontot is ér,t hiszen Németországban tizedik lett az utoljára …

Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

George Russell

George Russell úgy érzi, nagyon sokat segített neki az, hogy F1-es debütálása előtt, a Mercedes felfedezettjeként közelről figyelhette, miként készül fel egy-egy versenyre Lewis Hamilton Russell egyelőre az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek nincs még pontja 2019-ben, ebben azonban nagyban közrejátszik a Williams gyengesége is. A brit versenyző azonban még lelkes. “Élvezem a kihívást.” – mondta. “Nem csak a pályán …

Symonds szerint is Russell lehet a jövő bajnoka

George Russell

A Williams korábbi technikai igazgatója Pat Symonds szerint George Russell rendelkezik minden olyan tehetséggel, amellyel a jövő bajnoka lehet. A brit újonc meggyőző évet produkál eddig a Williams-szel, folyamatosan legyőzi rutinosabb csapattársát, Robert Kubicát, és Magyarországon már a Q2-be is majdnem bejutott. A teljesítményére sokan felfigyeltek és elismerően beszéltek róla, csak úgy mint legutóbb Pat Symonds. „Már a Formula 2-ben …

Williams kevesebb futamot akar

Claire Williams

Az már szinte biztos, hogy jövőre 22 futamos lesz a Forma-1-es szezon, ám Claire Williams nem igazán rajong, sőt inkább kevesebbnek örülne. 2020-ban két új helyszín lesz a versenynaptárban, a debütáns Vietnám és a visszatérő Zandvoort, míg várhatóan Németország és Spanyolország kikerül. Utóbbi azonban még megmenekülhet, hiszen a katalán kormány mindent megtesz a futamért. A Liberty Media pedig 22 futamos …

Kubicával elégedett a főnöke és a szponzora is

Robert Kubica

A 8 év után Forma-1-be visszatérő Robert Kubica eddig rendszeresen kikap csapattársától, George Russelltől, mindezek ellenére elégedettek vele. A Williams csapat főnöke, Claire Williams ezt mondta lengyel pilótájáról: „Szükségünk volt egy olyan technikailag intelligens pilótára, mint Robert. Nincs könnyű szezonja, de sem Robert, sem George nem tudja megmutatni ebben az autóban, mire képes. Mindazonáltal Robert mindent úgy csinál, amire számítottam.” …

Claire Williams: Már nem Frank irányítja a csapatot

Claire Williams

Claire Williams elárulta, hogy már nem a névadó és alapító édesapja irányítja a Williams Forma-1-es csapatát. Franknek elvitathatatlan érdemei vannak a csapat kalandjaiban és sikereiben, de úgy tűnik, hogy most már egészségügyi okok miatt nem alkalmas arra, hogy vezesse az istállót. A Grandpx.news-nak ennyit mondott Claire: “Már nem Frank irányítja a csapatot. Persze mindenről tájékoztatom, hogy mi történik, hogy megértse …

Russell valószínűtlennek tartja, hogy Mercedes ülést kaphat

George Russell

Folyamatosan téma most már az, hogy vajon jövőre is Valtteri Bottas maradhat-e Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél. Noha a finn a második a bajnokságban, még egyáltalán nem eldöntött a sorsa, ráadásul más Mercedes nevelésű versenyzők is esélyesek lehetnek a helyére, így például Esteban Ocon és George Russell. Utóbbi jelenleg a Williams versenyzője és bár a csapat nem igazán alkalmas arra, …

Kubica kipróbálta Russell beállításait is, de még lassabb lett

Robert Kubica

A Williams pilótája, Robert Kubica elmesélte, hogy csapattársa, George Russell tempóját úgy is megpróbálta tartani, hogy a brit beállításait használja, de csak rosszabb lett minden. Russell a legutóbbi Magyar Nagydíjon remekelt, erőből vert meg a futamon egy Alfa Romeot és egy Racing Pointot. Kubica nem tudta tartani vele a lépést, utolsóként ért célba. A lengyelt meg is kérdezték, lehet-e, hogy …

A Williams reméli, hogy a Ferrari nem fog vétózni

Claire Williams

A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams reméli, hogy a pénzügyi szabályokban nem lesz változás 2021-re, pedig felröppentek olyan pletykák, hogy a Ferrari megvétózza azt. A 2021-es technikai szabályokat várhatóan idén októberben fixálják majd, míg a pénzügyi szabélyokat már vázolták, e szerint 175 millió dolláros költségvetési korlátot vezetnek be, egy szezon során maximum ennyit költhetnek majd a csapatok egy szezon során. …

A Williams nem engedi Russellt a Mercedeshez

George Russell

A Williams közölte a Mercedesszel, hogy felejtsék el, hogy George Russellt lecsapják a kezükről azért, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen. A Sportsmail értesülései szerint pedig az lenne a Mercedes célja, hogy jövőre Hamilton mellé ülteti a tavalyi F2-es bajnokot. Úgy tudni, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke beszélt erről a Wiliams helyettes csapatfőnökével, Claire Williammsel, ám utóbbi határozottan ellenezte az …

123...49Page 1 of 49