2019. augusztus 24 6:39
Wolff, Hamilton
DTM

Hamilton Wolff ellen, régi 190 E-s DTM Mercikben!

Silverstoneban nem csak Brit Nagydíj volt, hanem Lewis Hamilton is kapott egy egyedülálló lehetőséget a futam után. Csapatfőnökével az egykoron szintén autóversenyző Toto Wolffal régi 1990/92-es Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 Evolution II W 201 autókba pattantak, és megkergették egymást. Igazi esti autóspornó, felettébb kár, hogy kiszálltak a DTM-ből. Nézzétek csak!

Mike Rockenfeller
DTM

Rockenfeller nyert, Wittmann a boxutcából rajtolva lett második Assenben

Az Audi versenyzője, Mike Rockenfeller nyerte a DTM második asseni versenyét, megtörve ezzel a két évig tartó nyeretlenségi szériáját. A második helyen pedig a tegnapi futam győztese, Marco Wittmann ért célba, akinek a mezőny legvégéről kellett indulnia. Wittmann-nak önhibáján kívül kellett a boxutcából kellett nekivágnia a futamnak. A német pilótának turbóproblémái voltak, ami miatt egy kört sem tudott megtenni az …

René Rast , DTM
DTM

Berger F1-es tesztet adna az idei DTM bajnoknak

Grerhard Berger egykori Forma-1-es versenyző, a DTM promóterének, az ITR-nek az elnöke úgy véli, hogy az idei DTM bajnoknak egy különleges díjat is kapnia kellene majd. A Speed Week szerint Berger azt szeretné, ha a 2019-es DTM bajnok részt vehetne majd a Forma-1-es, 2019-es téli (szezon utáni) teszten. A DTM pontversenyének éllovasa jelenleg az audis René Rast. “Jó kapcsolatai vannak …

Marco Wittmann (GER), BMW
DTM

Marco Wittmann idei harmadik győzelmét gyűjtötte be Assenben

A BMW versenyzőjének, Marco Wittmann-nak meg kellett küzdeni az elemekkel a hollandiai Assenben, hogy megszerezze a harmadik győzelmét a DTM idei szezonjában. A németnek Nico Müllerrel és René Rasttal is meg kellett küzdenie az első helyért. Nem sokkal a rajt előtt rosszra fordult az időjárás és elkezdett szakadni az eső. A szakadó eső mellett pedig még egy kisebb jégeső is …

Bruno Spengler
DTM

Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

A BMW versenyzője, Bruno Spengler hosszú idő után újra nyerni tudott a DTM-ben. A kanadai pilótát intették le elsőnek a második norisringi futamon, amivel véget vetett két évig tartó nyeretlenségi szériájának. Spengler már a rajt után az élre keveredett annak ellenére, hogy Jamie Green megpróbált bevetődni mellé az egyes kanyarban. A poleból rajtoló René Rastnak már jobb volt a rajtja …

René Rast
DTM

Rast az utolsó helyről felzárkózva nyert futamot a Norisringen

A bajnoki éllovas René Rast még úgy is nyerni tudott a Norisringen, hogy a rajtot követően majdnem lefulladt az autója. A német pilóta emiatt visszaesett az utolsó helyre és onnan kellett felzárkóznia. A német, akinek az Audija egy eléggé impozáns Bayern Münchenes festésben pompázott,  több, mint harminc másodperccel előzte meg a második helyen célba érő Nico Müllert. A németet egy …

DTM,
DTM

A DTM lehet a következő elektromos széria Rosberg szerint

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a DTM-nek előbb vagy utóbb, de el kell kezdenie követnie a Formula E által bejárt utat. A motorsort számos kérdést vetett fel az emberek számára számos sorozattal kapcsolatban. Jelen pillanatban lehetetlen elképzelni a Forma-1 és a Formula E közötti egyesülést, azonban egyre több széria tesz törekvéseket az elektromos versenyzés felé. Rosberg szerint a német túraautó …

René Rast
DTM

Rast nyerte a második zolderi DTM-futamot

René Rast már a második futamgyőzelmét aratta az idei DTM szezonban, a német ezúttal Zolderben állhatott fel a dobogó tetejére. Mögötte a BMW-s, tegnapi győztes Philip Eng zárt, a bronzérmet pedig Jamie Green szerezte meg. Paul di Resta elővigyázatosságból el sem rajtolhatott, mert az Aston Martinjában olajnyomás-problémákat fedeztek fel az időmérőn. Ha már kvalifikáció, a polet a BMW színeiben versenyző …

Philipp Eng
DTM

Philipp Eng első DTM-es győzelmét szerezte meg a zolderi nyitófutamon

A BMW versenyzője, Philipp Eng élete első DTM-es sikerét könyvelhette el, miután megnyerte a kaotikus első versenyt Zolderben. Egy biztonsági autós fázis miatt a verseny közepén minden a feje tetejére állt. Az Aston Martin két versenyzője, Jake Dennis is és Daniel Juncadella autói szinte egyszerre adta meg magát. Dennis a boxutca bejárata előtt parkolt le, Juncadella pedig az egyik bukótérben …

Andrea Dovizioso
DTM

Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

A MotoGP-ből érkezik Pietro Fittipaldi helyettese júniusban: Andrea Dovozioso indul majd Misanoban a brazil helyett. Pietro kénytelen lesz kihagyni azt a versenyhétvégét, mert Kanadában lesz a Haas csapattal a Forma-1-es versenyen. Érthetően lelkes Dovozioso: “Szeretem az autókat, és vagyok annyira szerencsés, hogy versenyezhetek az Audi RS 5 DTM autóval. Nehéz lesz persze időt találni a felkészülésre a MotoGP szezon miatt,  …

123...17Page 1 of 17