Új 2021-es naptár a DTM-nek: egy fordulóval kevesebb

Egy hétvégével kevesebb lesz az idei DTM szezonban a tervezetthez képest, miután magyarázat nélkül törölték az Igora Drive fordulóját.

Az orosz versennyel kezdődött volna a szezon május végén, így azonban Monza lesz az idénynyitó június 18-án. Az ikonikus olasz helyszín ráadásul – bár az előzetes naptárban már tavaly is szerepelt – először látja majd vendégül a német túraautó bajnokság mezőnyét.

A nyolc helyszínből négy német, a szezon másik fele pedig szomszédos országokban kerül megrendezésre. A 2020-as menetrenddel ellentétben nem szerepelnek dupla fordulók.

# Dátum Pálya Ország
1 06.18-20. Monza 🇮🇹 Olaszország
2 07.02-04 Norisring 🇩🇪 Németország
3 07.23-25. Lausitzring 🇩🇪 Németország
4 08.06-08. Zolder 🇧🇪 Belgium
5 08.20-22. Nürburgring 🇩🇪 Németország
6 09.03-05. Spielberg 🇦🇹 Ausztria
7 09.17-19. Assen 🇳🇱 Hollandia
8 10.01-03. Hockenheim 🇩🇪 Németország

 

Az új éra kezdetére eddig öt csapat jelentkezett be, többek között a címvédő Team Rosberg, a Formula E-ből is ismert Abt (Audi), vagy a Button által vezetett Jenson Team Rocket RJN (McLaren).

Versenyzőt még egyik csapat sem jelentett be, a Red Bull támogatásával Alex Albon és Liam Lawson is rajthoz áll majd egy-egy Ferrarival.

Az Audi pedig Mike Rockenfellert és Nico Müllert jelölte ki gyári pilótái közül a DTM-es feladatokra.

A címvédő Rast egyenlőre a Formula E naptár bejelentésére vár (ahol szintén az Audi alkalmazásában versenyez majd). Az Audi közleménye szerint „bizonyos ügyfél alapú eseményeken” vesz majd részt, így akár visszatérhet bajnoki sorozatába is.

Írta: Jámbor Máté

Friss híreink

Vettel nem örül, hogy nem volt szivárványos a stadion a német-magyar meccsen

Az Aston Martin német versenyzője, Sebastian Vettel csütörtökön bírálta az UEFA-t, amiért az nem engedélyezte, hogy a müncheni stadiont szivárványszínekben világítsák ki Németország-Magyarország elleni...

A Red Bull behúzná zsinórban a negyedik és ötödik győzelmét is

Dr. Helmut Marko úgy véli, a Red Bull zsinórban 5 győzelmet is szerezhet. Ebből 3 már megvan, Ausztriában, hazai pályán pedig begyűjthetnek még kettőt. "A...

Csapatok alakulnak a W Seriesben is!

A W Series 2022-ben csapat alapú bajnoksággá válik, az idei szezon pedig egy átmeneti év lesz, amikor két-két versenyzőt osztanak be a kilenc csapathoz. A...

Häkkinen szerint Verstappenben megvan az, amivel legyőzheti Hamiltont

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen úgy véli, Max Verstappenben megvan minden ahhoz, hogy megnyerje a 2021-es bajnokságot. Az egykori pilóta egy "kulcsfontosságú" tulajdonságot...
58,7k Followers
Follow

Related articles