Vettel DTM-es álmát törte össze a 23 futamos versenynaptár

Sebastian Vettel már tárgyalt Gerhard Bergerrel egy esetleges DTM-es szereplésről, de az új, rekordhosszúságú F1-es naptár úgy tűnik, megakadályozza majd ezt.

A német világbajnok úgy nyilatkozott, szeretné megtapasztalni, milyen az Forma-1-en kívül versenyezni, mielőtt végleg elköszönne a sorozattól.

A DTM jövőre a GT Pro szabályrendszerre áll majd át, és felkeltette Vettel érdeklődését.

„Beszéltünk arról, hogy a múltban egy csomó versenyző csinált mást is az F1-en kívül. De ez sok ideje volt, én nem hiszem, hogy megtehetném ezt.”

„Jó lenne más autókkal más kihívás után nézni, de ez 23 versennyel elég nehéz, mert ez lefedi a hétvégék nagy részét.”

Ha teljes szezont nem is futhat, egy-egy futamra átugorhatna egy másik szériába, ahogy Alonso is tette ezt az Indy 500-zal. Akkor Ecclestone közbenjárására is szükség volt, hogy ez megvalósulhasson.

Az a hír járja, hogy az F1 korábbi feje már beszélt Lawrence Strollal, és ez késztette végül a kanadait arra, hogy Vettel mellett döntsön.

„Az igaz, hogy beszélek mindkettejükkel. De akár hiszik, akár nem, sok más emberrel is. A barátaimnak tekintem őket, és tanácsokat is elfogadok tőlük. Sok mindenről beszéltem velük.” – tisztázta a világbajnok.

Írta: Jámbor Máté

Friss híreink

Szahír Nagydíj: Bottas szerezte meg a pole-t, Russell második

A Szahír Nagydíj rövidebb vonalvezetésén bőven egy percen belül teljesítették köreiket a versenyzők. Az időmérő edzésen ez fokozottan igaz volt. A Q1-ben Verstappen állt az...

Schumacher bátran kérdez majd Todtól, Domenicalitól és Brawntól

A Haas 2021-re leigazolta Mick Schumachert, így már biztosan láthatjuk jövőre a Forma-1-ben versenyezni a hétszeres világbajnok Michael Schumachee fiát. Mick pedig elmondása szerint nem...

Wolff: Hamilton nem érzi jól magát a karanténban, visszatérése kétséges

Lewis Hamilton csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, pilótája nem viseli jól az elzárkózást a világ elől, miután pozitív koronavírus tesztet produkált a Szahír Nagydíjat megelőzően. Az...

Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

A Formula 2-es mezőnyt Tsunoda vezethette a rajtrácsra a felvezető körön, míg a két legnagyobb bajnoki aspiráns Ilott és Schumacher a 9. és a...
15,0k Followers
Follow

Related articles