Éllovasként érkezett meg Oscherslebenbe Tassi Attila a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban, de szerzett pont nélkül kénytelen távozni Németországból. A M1RA 18 éves bajnokaspiránsát nem elég, hogy a mezőny legkomolyabb büntetősúlya hátráltatta, az első futamon egyik legnagyobb riválisa kilökte őt, a másodikon pedig defekt akadályozta meg a pontszerzésben.

Három héttel ezelőtt a Hungaroringen dupla győzelmet aratott Tassi Attila, aminek köszönhetően átvette a vezetést a nemzetközileg elismert túraautósokat tömörítő TCR-ben. A jó szereplés hatására a mezőny legmagasabb, 30 kilós pluszsúlyát kapták meg a M1RA Hondái, valamint Tassi még ezen felül is újabb 30 kilós ballasztot cipelt, mint az előző forduló legjobb versenyzője. A boxutca legnehezebb autójával Tassi 13. lett a szombati időmérőn, de innen is a pontszerzést tűzte ki célul mindkét vasárnapi futamon. Nem jött össze.

Az első verseny érdemben hamar véget ért a M1RA tehetségének: Jean-Karl Vernay megtolta hátulról a Hondáját, és emiatt a kavicságyban végezte. A bajnoki címért folytatott harcban az egyik legnagyobb riválisának számító franciát később boxutcaáthajtásos büntetéssel regulázták a szabálytalanságáért, de ez nem segített a magyar pilótán, hiszen Vernay ezúttal amúgy sem volt pontszerző helyen.

Tassi autóját sikerült visszavinni a boxba még a futam alatt, és ki is ment még egy ellenőrző körre, hiszen a kicsúszással sóder került a Hondába, muszáj volt leellenőrizni, hogy rendben lesz-e a technika a második futamra. Ezzel nem volt gond, és a rajt utáni tömegbalesetet is ügyesen elkerülte, amelynek hét pilóta, köztük M1RA-s csapattársa, Roberto Colciago is áldozatául esett.

A megismételt rajtnál így az eredetileg 13. Tassi már hatodik volt a rajtrácson, és több oda-vissza előzés után valószínűleg be is hozta volna az autóját a nyolc pontot érő helyen, de a végén defektet kapott, így a 15 körös futamból 12-t teljesítve hivatalosan tizenegyedik lett. Pont nélkül zárta a futamot – és az oscherslebeni hétvégét is.

„Az első futamon a Vernay-féle esetnél a képek magukért beszélnek… Mérges voltam, hogy ez az eset megfosztott a pontszerzés lehetőségétől. A második futam első rajtjánál előttem is keresztbe állt a pályán három autó, nem sokon múlt, hogy el tudtam kerülni az ütközést. A megismételt rajtnál próbáltam élni a lehetőséggel, úgy érzem, akár harmadiknak is feljöhettem volna, ha nem zárják el előttem hárman az utat. Utána jó volt a tempóm, de a végén jött a defekt, pedig figyeltem a gumikra, a rázóköveket is kerültem, amennyire lehetett. Csalódott vagyok, mert pontokért mentem Oscherslebenbe, de nem nagy a hátrány, úgyhogy legközelebb próbálok javítani” – értékelt a főszereplő.

Tassi Attila a balul sikerült versennyel ugyan elveszítette az első helyét a bajnokságban Vernay-vel szemben, de nem került jelentős hátrányba, mindössze két ponttal maradt le az új listavezető franciától. A három hátralévő ázsiai forduló előtt a következőképpen áll a TCR élmezőnye: 1. Vernay 153 pont, 2. Tassi 151, 3. Colciago 145, 4. Comini 144. Legközelebb szeptember 2-3-án a thaiföldi Buriramban lesz verseny.

Előző cikkA Sky Sports élő adásában leptük meg Damon Hillt!
Következő cikkBottas volt a nap versenyzője tegnap